Az égben született

“Mindenki a sarat tapossa, csak van, aki közben a csillagokra néz.” (Oscar Wilde)

Mindannyiunk életében vannak krízisek, olyan helyzetek, melyekkel nehezen birkózunk meg. Ezek alapját képezheti külső, valós történés is, de sokszor csupán az elménk fúj hamis riadót. Akár így van, akár úgy, valahogyan rendet kell teremtenünk magunkban ahhoz, hogy hatékonyan vezethessük az életünket. De hogyan érhetjük ezt el, ha úgy érezzük, nagy bajban vagyunk? Ebben a cikkemben leírom, hogy én miként közelítek az életemben adódó krízishelyzetekhez. Mint általában, ilyen esetben is a hozzáállásunk a mérvadó, pontosabban az, hogy milyen mértékben tudunk eltávolodni az adott problémától, és bizonyos távlatból szemlélni azt.

A legnagyobb gondot ugyanis sokszor az okozza, hogy figyelmünket teljesen a valós vagy vélt nehézségre szűkítjük be. Nem látunk mást, csak azt. Ahhoz, hogy kikerülhessünk a bűvköréből, kissé fölé kell emelkednünk. Ezt többféleképpen megtehetjük, most két lehetőséget mutatok be. Bízom benne, hogy a leírtak segítségedre lesznek.

Valahol olvastam, hogy egy ismert amerikai üzletember irodájának a falán a Naprendszer képe látható, és ha bármi gondja adódik az életben, „megkeresi” a képen önmagát és a problémáját. Nem emlékszem, kiről volt szó, de nagy hatással volt rám ez a gondolat. Arra az evidenciára mutat rá ugyanis, hogy mennyire lényegtelen dolgok azok, amelyeken rágódunk. Szép tavaszi és nyári estéken érdemes kimenni a szabadba, és felnézni a szikrázó égboltra. Fénylő csillagok milliárdjai adják tanúbizonyságát egy tökéletes rend szerint működő egységnek, amelynek mi magunk csak parányi részei vagyunk. Erre az élményre ráhangolódva megélhetjük kicsinységünk felszabadító érzését. Ha csak néhány pillanatra is, de feladhatjuk az irányítás és felelősség nyomasztó kényszerét, és tisztán láthatjuk helyünket az Univerzumban. Felismerhetjük, hogy a Rendszer működése a mi kétségbeesett erőlködésünk nélkül is teljes és tökéletes, az egyetlen értelmes döntés, ha könnyedén belesimulunk ebbe a működésbe, ha bizalommal átadjuk magunkat neki ahelyett, hogy mindenáron irányításunk alá akarnánk vonni. A csepp kiszárad, ha kiválik az óceánból, de biztonságra lelhet, ha belehull és elvegyül benne.

Ebben az önátadásban és a lelki béke megélésében segíthet az is, ha életünk legelső történésére gondolunk – a megszületésünkre. Saját létezésünk a legegyértelműbb jele annak, hogy valóságunkat nem az általunk mindenhatónak tekintett elménk mozgatja. Nem hoztál tudatos döntést, nem kontrolláltad a folyamatot, most mégis itt vagy! Éppen az az erőforrás nem állt rendelkezésedre akkor, amelyet ma az egyetlen létezőnek tartasz és amelyben bízni tudsz. Az emberen túli létező bizonyítéka maga az ember. A születés és halál csodájából csak azért nem tudunk erőt meríteni, mert az anyagba süllyedéssel minden tisztánlátásunkat elveszítettük. Pedig még istenhitre sincs feltétlenül szükség annak reális belátásához, hogy már életünk legelső történését, a születésünket sem tulajdoníthatjuk annak a tudatos kontrollnak, amellyel azóta mindent felügyeletünk és irányításunk alá igyekszünk vonni. Ismerjük fel, hogy létezik az általunk ismert valóságon kívül valami más, valami több is, ami a minket is magában foglaló, ám rajtunk túlmutató Rendszer felett áll, és amire már akkor számíthattunk, amikor önmagunkra és saját tudatosságunkra még nem.

Ahogy a bevezetőben említettem, problémáinkat csak úgy kezelhetjük hatékonyan, ha kissé eltávolodunk, elvonatkoztatunk tőlük, ha képesek vagyunk föléjük emelkedni. Erre lehetőséget kínál a fenti megközelítésmód. Ha rá tudsz hangolódni, nagyon sokat segíthet a problémáiddal való megküzdésben és a lelki nyugalom elérésében.