Az elengedésről

“Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.”
(Zen bölcsesség)

Létezik egy másik keleti bölcs mondás is, miszerint nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Nem lehet, mert a folyó állandóan, pillanatról pillanatra változik, az a víz, amibe most belelépek, azonnal tovaáramlik és újabb kis hullám érkezik a helyébe. Ilyen maga az élet is. A legtöbben abban a tévhitben élünk, hogy valóságunk statikus és állandó, ezért is szenvedjük meg a változásokat. Pedig mindig minden mozgásban, áramlásban, átalakulásban van. Te magad is. A gondolataid is. Az érzelmeid is. Ki sem tudod kapcsolni őket, vagy csak sok-sok gyakorlással lehetsz erre képes. És mivel az életünk folyamatos változás, ezért nap mint nap el kell engednünk dolgokat, helyzeteket, érzelmeket, embereket. Ez alapvető törvényszerűség. Aki görcsösen ragaszkodik a múlthoz, bármihez, ami már aktualitását vesztette, az nem a jelen valóságát éli meg és a természetes energiaáramlás útját állja. Ma már egyre szélesebb körben elfogadást nyer a tény, hogy a legtöbb lelki és szervi betegségnek energetikai problémák, blokkok, egyensúlyzavarok állnak a hátterében. Az elengedés tehát esetünkben is egy igen releváns téma. Jelen bejegyzésemben több szempontból mutatom be.

A gondolatok elengedése

Az embernek naponta 60000-90000 gondolata van. Ezek többsége olyan hirtelen és észrevétlenül suhan át elménken, hogy nincs is időnk megismerni őket. Más gondolatok viszont éppen a tudatosulással okoznak problémát, mert negatívak és lehúzóak. Mindannyian nagyon sok negatív sugallatot kapunk nap mint nap, de ez természetes és önmagában véve nem is veszélyes. A problémát az okozza, ha az ilyen gondolatokat fenntartjuk és figyelmünk energiájával töltjük fel őket. Ekkor már teremtünk velük. Ha tehát olyan gondolataink vannak, melyeket a félelem, a düh, a szégyen, az irigység stb. szül, akkor azokat engedjük el azonnal. Nem baj, hogy jöttek, de menjenek is a maguk útján. Ne ragadd meg, ne tartsd fenn őket! A szorongásos és hangulatzavarokban szenvedő ember problémáit éppen az okozza, hogy a figyelmét nekik áldozza, így aztán ezek határozzák meg szubjektív valóságát. A tolakodó negatív gondolattal nem megküzdeni kell, nem legyőzni kell, mert az ilyen törekvéssel energiát adsz neki. Egyszerűen lazán el kell engedni – vedd tudomásul, hogy jött, majd bocsásd útjára.

Az érzelmek elengedése

Ez talán még nagyobb nehézséget okoz a legtöbb embernek. Mindannyian tele vagyunk múltbéli sérelmekkel, lelki sebekkel. Nincs olyan ember, akit sohasem bántottak meg, és a neheztelést hajlamosak vagyunk magunkkal cipelni éveken, vagy akár egy életen át. Kell ez nekünk? Szükségünk van rá? Inkább akadályoz bennünket. Amíg az ember múltbéli sérelmeket hordoz a lelkében, addig olyan helyzeteket fog teremteni az életében, melyekben újra megélheti az egykori rossz érzelmeket. Nem is lehet másként, hiszen magában hordozza őket. Mi a megoldás? Természetesen az elengedés. A neheztelés, a düh elengedése az őszinte, szívből jövő megbocsátás. A megbocsátás másoknak és önmagunknak. Aki erre képes, az örökre leteszi a múlt sérelmeinek terhét és felszabadult lélekkel nézhet jövője elébe.

Az emberek elengedése

Ismét egy kényes területhez érkeztünk. Sok ember számára ez a legnehezebb. Hozzátartozóinkhoz, szeretteinkhez, barátainkhoz szoros érzelmi szálak fűznek bennünket. Azt mondjuk, az „én” gyermekem, az „én” férjem, az „én” barátom. Pedig ők nem a miéink, ők önmagukéi. A számunkra fontos személyek elengedését nagyon megnehezíti, hogy az ember hajlamos a szeretet érzését összemosni a görcsös ragaszkodással és a birtoklási vággyal. Amikor egy személyt elveszítünk, gyászreakció megy végbe lelkünkben. Érdekes, hogy egyes távoli kultúrákban a halálhoz való viszonyulás nagyban különbözik attól, ahogyan mi megéljük ezeket a helyzeteket. Ők a halált úgy tekintik, mint átlépést egy másik létsíkra. Ezt a bölcsességet a magyar nyelv és hagyomány is őrzi, gondoljunk csak a „megboldogult” szavunkra. És azt se feledjük el, hogy a hagyományos halotti torok bizonyos értelemben ünneplésnek számítottak, a halál felett aratott győzelem megünneplései voltak. Csak a mai, anyagba süllyedt és beszűkült tudatú nyugati ember fél a haláltól és éli meg tragédiaként szeretteinek elvesztését. Természetesen gyászreakciót nemcsak haláleset bekövetkezésekor élhetünk át, hanem bármilyen érzelmi veszteség, például egy fájdalmas szakítás esetén is.

A helyzetek elengedése

Mi több, gyakran gyászként éljük meg egy-egy aktualitását vesztett helyzet megváltozását, elmúlását is. Az élet állandó áramlását meg nem értő és át nem érző ember ragaszkodik a megszokott állapotokhoz, szituációkhoz is, és ezzel megnehezíti önmaga helyzetét. Aki nem képes együtt változni a körülményeivel, az akadályozza az életében ható energiák szabad áramlását. Vannak olyan helyzetek, melyekhez bármennyire is kötődünk, be kell látnunk, hogy már nem aktuálisak az életünkben, hogy már inkább gátolják, mintsem elősegítik a fejlődésünket. Ilyenkor engedjük el őket! Csak akkor tudunk újat befogadni, csak akkor leszünk képesek új lehetőségeket teremteni magunknak, ha kitakarítjuk életünkből mindazt, aminek ott már nincs helye. Ne félj a változástól, hiszen tudod: „Ahol egy ajtó bezárul, ott kinyílik egy másik.”

Az elengedés olyan képességünk, melynek csak komoly és gyakran fájdalmas leckék árán juthatunk birtokába, és olyan arányban vagyunk képesek igazán boldog és kiegyensúlyozott életet élni, amilyenben megszereztük ezt a tudást.