Az ember komplex lény

Az előző bejegyzésemben a betegség-egészség témájával foglalkoztam. Leírtam, hogy a két állapot között meglehetősen keskeny a határvonal, és sokszor nehéz eldönteni, hogy meddig tart az egyik, és hol kezdődik a másik. Az egyik kedves hölgy a hozzászólásában le is írta, hogy az egészség hivatalos meghatározása az, hogy a személy képes funkcionálni, el tudja látni a feladatait, be tud illeszkedni a környezetébe. Persze még ez is felvet egy csomó kérdést, pl. hogy ha erre képes is egy ember, de közben iszonyatosan szenved, vajon ő egészségesnek tekinthető-e? Úgyhogy én a fenti meghatározást még kiegészíteném ezzel a kitétellel: az egészséges ember az, aki a fenti követelményeknek meg tud felelni, és eközben viszonylagos harmóniát is fenn tud tartani a lelkében.
Ráadásul vallom, hogy a lélek sohasem beteg, csak a tudat lehet az. Az is ismert tény, hogy a tudatot nagyban befolyásolják élettani folyamataink is. Sok pszichés betegség esetében egyértelműen kimutathatóak idegrendszeri vagy hormonális elváltozások, sőt genetikai hajlamosító tényezők is. Holisztikus szemléletet vallok, úgy tartom, a test és a lélek megbonthatatlan egységet alkot, és sem a materialistákkal nem értek egyet, akik kizárólag a test oldaláról közelítik meg az egészség-betegség témakörét, sem azokkal, akik elvitatják a fizikum jelentőségét. Az ember egyszerre fizikai, szellemi és szociális lény, és ezen tényezők mindegyike kihat az állapotára.

Ezért is van az, hogy viszonylag sokat írok a mozgás, az egészséges táplálkozás fontosságáról. És ehhez a témához kapcsolódik a gyógyszerek kérdése is. Vallom, hogy – mivel fizikai síkon (is) élünk, és testünk szerkezetét elemek és molekulák alkotják -, érdemes szervezetünket megtámogatni olyan anyagokkal, amelyek segítik annak egészségét fenntartani. A legtöbb ember úgy véli, hogy a gyógyszerek hivatottak erre, de szerencsére egyre többen vannak olyanok is, akik keresik a természetes alternatívákat, hiszen tudják, tapasztalják, hogy a gyógyszereknek mennyi káros mellékhatásuk van, és hogy hosszútávú megoldást nem jelentenek. A jó minőségű, káros mellékhatásokat nem okozó, növényekből kivont hatóanyagokat tartalmazó táplálék-kiegészítők használata megfelelő alternatívát jelenthet, melyekkel sokan tudták már lecsökkenteni gyógyszeradagjukat, vagy akár bizonyos idő elteltével orvosságaikat lecserélni ezekre.

Mivel azonban test és lélek között oda-vissza működő kölcsönhatás van, ezért nemcsak a testi folyamataink hatnak a lelkiállapotunkra, hanem az is visszahat a szervezetünkre. Egy -egy lelkünket megkönnyítő beszélgetés, a jóakarat kifejezése és egymás segítése, az ölelés és simogatás mind-mind bizonyítottan támogatja fizikai egészségünket is.

Bizony, összetett lény az ember, és a pszichológia nincs könnyű helyzetben, amikor megpróbálja lelki törvényszerűségek formájában megragadni a működését. Láttuk, hogy már annak pontos definiálása is nehézséget okoz, hogy mi az egészség. Fogadjuk el a fenti meghatározást, és ne hanyagoljuk el se testünket, se lelkünket, akkor biztosak lehetünk benne, hogy jó úton haladunk.

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

Van véleményed? Mondd el gyorsan!

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!