Létbizonytalanság és belső bizonyosság

“Minden szenvedésünk okozója az a meggyőződésünk, hogy a dolgoknak máshogy kellene lenniük, mint ahogy vannak. ” (Byron Katie)

Klienseimmel végzett munkám során azt tapasztalom, hogy a pszichés zavarok hátterében, sok esetben egzisztenciális szorongás vagy halálfélelem áll. Ha a probléma mélyére hatolunk, feltárul az alapvető ok – a személy vagy attól fél, hogy elveszítheti, ami az övé, és így megrendül a biztonságérzete, vagy attól, hogy ő maga semmisül meg. Mindkét esetben valamiféle tudattalan létbizonytalanság húzódik meg a zavar hátterében.

Érdekes, hogy a mai nyugati ember 1. mennyire fél a haláltól, 2. bár tudja, hogy semmit sem vihet magával, egész életében a szerzésvágy vezérli. Ennek a félelemnek és törekvésnek a kettőse eredményezi aztán azt a létbizonytalanságot, ami a szorongásos zavarok alapját képezi. Hiszen az ember csak azt veszítheti el, amije van, amit megszerzett magának, és csak akkor van értelme az elmúlástól való félelemnek, ha úgy véljük, a halál után nincs semmiféle létforma. Nem véletlen, hogy a túlvilági létet természetesnek tartó kultúrák népei körében igen alacsony előfordulású, vagy teljesen ismeretlen a szorongásos zavarok problematikája. Mi több, a nyugati világban is jóval nagyobb védettséget élveznek ezekkel szemben az őszintén hívő emberek.

Valóban, az istenhit hatalmas lelki erőforrást jelent, általa könnyebben elérhetővé válik az igazán harmonikus és kiegyensúlyozott élet. Nem a vallásosságról beszélek, hiszen látjuk, hogy mennyi borzalmat követtek el (és követnek el ma is) a nevében. A bigott vagy fanatikus hozzáállás nem valódi hit, hanem a hagyomány és a társadalom által belénk sulykolt torz hiedelemrendszer, az egyén szempontjából pedig önáltatás, illuzórikus mentsvár. A vallásosságnak ezt a hamis oldalát fejlesztik tökélyre a különböző szekták. Az ilyen programozás elveszi az embertől a tisztán látás és útkeresés lehetőségét, mások által meghatározott keretek közé szorítja az egyén eredendően szabad szellemét. Éppen ezért az ilyenfajta hit csak látszat harmóniát eredményezhet, és nem nyújt védettséget semmiféle betegséggel, pszichés zavarral szemben.

A valódi hit mentes lehet a vallásos áhítattól, arról lehet felismerni, hogy belülről fakad, és nem olvasmányok vagy papok és guruk tanításai alapján alakul ki. Úgy mondhatnám, hogy a valódi hit nem más, mint mély átérzése annak, hogy az Univerzum a szeretet és igazság elvén működik. És éppen ezért, minden úgy van jól, ahogyan van. Az igazán hívő ember nem reménykedik ebben, hanem átérzi és tudja, hogy így van. Az univerzális rendbe vetett szilárd hite, belső meggyőződése következtében nyugodt és kiegyensúlyozott jellem, az életében harmónia uralkodik.

Ez az állapot nem igényel feltétlenül istenhitet. Aki a valódi természete szerint él, a saját útján jár, és gondolatait, tetteit a szeretet és elfogadás vezérli, az megtapasztalja ezt a nagyon mélyről fakadó életbe vetett bizalmat akkor is, ha nem hisz Istenben olyanformán, ahogyan azt a vallások tanítják. Univerzális szeretetről van szó, amely egyaránt árad az emberek, az állatok, a növények, a jólesően melengető nap, a nyári forróságban enyhülést hozó szellő irányába. Alapját az őszinte elfogadás képezi, annak megélése, hogy minden úgy szép és jó, ahogy van. Az ilyen ember a birtoklás igénye nélkül szeret. Lehet jómódú, de nem ragaszkodik görcsösen az anyagi javakhoz. Lehetnek nehézségei, de minden helyzetből talpra tud állni. Elbizonytalanodhat olykor, de a belső iránytűje által vezérelve végül mindig megtalálja a helyes utat.

Ne gondold, kedves olvasóm, hogy akiről írok, az kiválasztott sorsú vagy különleges képességekkel rendelkező ember. Mindannyian azon az úton járunk, amely ehhez az állapothoz vezet. Ki előbbre tart, ki kissé lemaradva botorkál, de az irány ugyanaz. A valódi személyiségfejlődés célja, hogy az ember meglelje önmagában a boldogságot. Hiszen bármit is teszünk, azt keressük, nem igaz? Azt keressük a szerelemben, a családi életben, az anyagi jólétben, a sikeres karrierben, egy-egy hosszabb utazásban. Az ember bármit is tesz, bárhogyan is él, végső célja minden esetben a boldogság. Ez a vágyott állapot pedig úgy érhető el, ha megérlelődik bennünk az a mély meggyőződés, hogy az életben minden úgy van jól, ahogyan van. De vigyázz, ne hitegesd magad ezzel, hanem éld meg, tapasztald meg, hogy így van! A valódi tudás csak személyes megtapasztalásból eredhet. Amíg másoknak (akár nekem) hiszel, az addig nem a tiéd. Az illuzórikus hiedelemrendszerek rendkívül törékenyek és belül üresek – bármikor kipukkadhatnak, mint a szép nagyra felfújt, mutatós luftballon. A következő bejegyzésben néhány olyan módszert ismertetek majd, melyek hozzásegíthetnek a valódi megtapasztaláshoz, aminek következtében szétoszlathatod magadban azt a létbizonytalanság érzést is, ami a szorongásos és egyéb pszichés zavarok alapját képezi.