Miért ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz?

Előző bejegyzésemben a féltékenységről írtam. A féltékeny ember akaratlanul is összeveti saját külsejét, személyiségét másokéval, és önértékelési problémái miatt ebben a versengésben önmagát rendszerint vesztesnek éli meg. Bizonyos mértékben mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy másokhoz hasonlítgassuk magunkat. Ezt a rossz szokásunkat csak tovább erősíti a média, ami a reklámokon, a filmeken és bizonyos TV műsorokon keresztül bemutatja nekünk, hogy milyen a „tökéletes” ember. Két dolgot azonban nem szabad elfelejtenünk: egyrészt a média egy meghamisított világot tár elénk, másrészt pedig a bemutatott „tökéletesség” rendszerint csak egyetlen kiragadott szempont szerint az. Elég csak arra gondolnunk, hogy hány világsztár szenved valamilyen pszichés betegségben.

Ha megversenyeztetnénk egymással a sast és a mókust, hogy melyikük repül ügyesebben, alighanem a sas lenne a győztes. Szerencsére a mókus ettől nem esik kétségbe, mert az emberekre jellemző téves hitrendszerektől mentesen, a természeti törvények és életprogramja szerint éli az életét. Ilyen magával hozott életprogramja az egyes embernek is van, ráadásul mindannyiunké egyedi, nincs két teljesen egyforma. Csak akkor lehetünk igazán boldogok és kiegyensúlyozottak, ha elfogadjuk önmagunkat, és nem másokhoz akarunk hasonlítani. Csak így élhetünk saját életprogramunk szerint. Forrai Ildikó parapszichológustól szoktam hallani a következő bölcs mondatot: „Ha összehasonlítom magam másokkal, mindig fogok találni nálam jobbat és rosszabbat is, de arra a feladatra, amire születtem, egyedül én vagyok tökéletes”. Az alma és a narancs is a legjobb gyümölcs a maga nemében, az összehasonlításnak nincs értelme, van, aki az egyiket, van, aki a másikat részesíti előnyben.

Ha hasonlítani szeretnénk valaki másra, annak többnyire az az oka, hogy nem látjuk tisztán a másik ember valódi személyiségét és élethelyzetét. Csak azt látjuk benne, ami vonzó számunkra. Ha csak egy napra is cserélhetnénk vele életet, minden bizonnyal sietnénk visszabújni a saját bőrünkbe, hiszen akkor ismernénk fel, hogy neki is megvan a maga keresztje. És ha valóban lenne lehetőségünk cserélni egymással, és még tetszene is az új valóságunk, azt nagyon rövid idő alatt olyanná formálnánk, amilyen a korábbi életünk volt, hiszen a lelkünket, önmagunk esszenciáját nem cserélhetjük le. Nem a véletlenen múlik, hogy milyen életet élünk, azt mi teremtettük meg magunknak. És mivel szubjektív valóságunk egy önmagunkból kivetített világ, ezért a személyiségünk, a gondolkodásmódunk, az életszemléletünk fokozatos megváltoztatása révén teremthetünk másfajta valóságot is. Ne irigyeljük a munkatársunkat, amiért ő sikeres, hanem váljunk képessé arra, hogy mi is azok legyünk!

A teremtőerő mellett minden ember nagyon sok külső-belső értékkel is rendelkezik. A probléma csupán az, hogy ezeket sokszor nem ismerjük fel, nem vesszük észre. Amikor összehasonlítjuk magunkat másokkal, rendszerint olyan értékek mentén tesszük, amikben ők gazdagabbak. Viszont ha nézőpontot váltunk, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy mi sem vagyunk rosszabb helyzetben. Lehetséges, hogy a főnöködnek több pénze van, viszont te egészségesebb vagy, lehet, hogy a szomszéd fiú/lány szebb nálad, de érzelmi problémái vannak, ezért neked van párod, neki meg nincs… Értelmetlen dolog másokhoz hasonlítgatnunk magunkat, de ha mégis ragaszkodunk hozzá, akkor legalább több szempont figyelembevételével tegyük.

Végül egy megdöbbentő rövidfilmet szeretnék megosztani veled, ami nagyon jól szemlélteti mindazt, amiről írtam. Nézd meg, és vond le a tanulságokat!