Egyik kedves olvasóm azt kérte, írjak a blogomban a túlzott mértékű piercingviselés és tetoválás lelki hátteréről. Azt szeretné tudni, hogy lehet-e ezekből valamilyen pszichés problémára következtetni. Teljesítem kérését, de annak érdekében, hogy a cikk mindenkihez szóljon, kicsit szélesebb értelemben dolgozom fel a külső megjelenés és a belső világunk összefüggéseinek témáját.
A külső jegyekben megnyilvánuló szélsőségek utalhatnak negatív lelki folyamatokra, de nem feltétlenül jelölnek komolyabb problémát. Így van ez a piercingviselés és tetoválás esetében is. Az általánosítás mindig tévútra vezet, hiszen egyetlen embert sem ítélhetünk meg egyéni jegyei ismeretének hiányában. A tárgyalt jelenség lélektani értelmezése ráadásul az illető személy motivációjától is nagyban függ, vagyis attól, hogy miért fontos számára, hogy teletetováltassa a testét. Úgy gondolom, ennek célja a legtöbb esetben a figyelemfelkeltés, illetve egyfajta passzív lázadás a fennálló társadalmi normákkal szemben. Az ilyen személy a kívülállóságát kívánja kifejezni, nem, vagy csak részben vállal közösséget a környezetével, nem tudja, vagy nem akarja teljes mértékben elfogadni a többség által képviselt élet- és szemléletmódot. Ez a szembehelyezkedés ugyanakkor többnyire a szellemi függetlenség jegyében történik, és általában nincs köze az agresszióban is kifejeződő nyílt lázongáshoz. Az illető személy tulajdonképpen egy társadalmilag elfogadott módját választja annak, hogy kifejezze különcségét, szembenállását. A szokatlan, olykor ijesztő külső a legtöbb esetben szelíd és érzékeny bensőt takar.
A jelenség jelölhet intenzív lelki útkeresést is, különösen az ifjúság körében. A tizen- és huszonéves fiatalokat furcsa kettősség jellemzi: egyrészt lázadnak a régi, szerintük elavult és maradi elvek és szabályok ellen, másrészt alakulóban levő személyiségük még kiforratlan, ezért keresik önmagukat és helyüket a világban. Ennek a lelki kiegyensúlyozatlanságnak a jelei is lehetnek a külső jegyekben megnyilvánuló szélsőségek. A hasonló értékek és érdeklődés mentén aztán különböző szubkultúrák alakulhatnak ki, olyan közösségek formálódhatnak, melyeknek egyik lehetséges központi törekvése a többségtől való elhatárolódás, és amelyeknek megvannak a maguk sajátságos, külsőségekben és viselkedésben is megnyilvánuló jegyei. A csoport tagjai ilyen külső jegyekkel fejezik ki a közösséghez való tartozásukat. Amíg tehát a furcsa megjelenés általában az elkülönülést célozza meg, addig a fiatalok körében ezzel bizonyos értelemben ellentétes célja is lehet, ez pedig a csoporttagságnak, a közösséghez való tartozásnak a kifejezése.
Amíg a testét teletetováltató ember legfőbb motivációja a figyelemfelkeltés, a külsejével sokat foglalkozó többség inkább a jó megjelenésben érdekelt. Ez teljesen rendben is van, amennyiben az áhított szépség nem a hiányos önbecsülés tátongó réseit hivatott betömködni. Nagyon sok ember számára ugyanis azért fontos a jó frizura, a szép ruha, a márkás karóra, mert ezektől érzik magukat értékesnek. Az olyan státuszszimbólumok, mint például egy drága autó, szintén az ingatag önbecsülés megtámogatását szolgálják. A probléma abban van, hogy amíg az önértékelésünk külsőségekre épül, mindig szorongani fogunk ezeknek a „mankóknak” a lehetséges elvesztése miatt. Sokan az öregedést is az ifjúságuk elvesztéseként élik meg, és kétségbeesnek attól, hogy már soha nem lehetnek olyan vonzóak, amilyenek fiatalabb korukban voltak. Amíg egy embernek fontosabbak a külsőségek, mint a belső értékek, nagyon sok veszteségélményben lesz része, és önmagával sem lehet tartósan elégedett.
A különböző szépészeti beavatkozások korát éljük. Sok ember rengeteg pénzt költ arra, hogy egészséges testét összeszabdaltassa. A mellplasztika, az ajakfeltöltés, a ráncfelvarrás mind-mind a gyenge lábakon álló önbecsülésnek a megszilárdítására tett kísérletként értelmezhető. Azok a klienseim szenvednek a legsúlyosabb önbizalomhiánytól, akik a legtöbbet foglalkoznak a külsejükkel és kívülről magabiztosnak látszanak.
A jó megjelenés, a másokra gyakorolt pozitív hatás az ember természetes igénye. A szép ruha mindannyiunknak nagyobb önbizalmat kölcsönöz, és ezzel a lehetőséggel érdemes is élni. Az önbecsülés erősítésének egyik legegyszerűbb módja, ha tudatosan törekszünk a jó megjelenésre és ezt a környezetünk visszatükrözi számunkra. Csupán arra ügyeljünk, hogy a külsőségeknek kiegészítő szerepük legyen az életünkben, ne azoktól függjön a lelki egyensúlyunk. Szeressük és élvezzük a külső formát, de sose felejtsük el, hogy a belső tartalom a fontosabb!