Negatív lelki programjaink, mint a problémáink kiváltói

Lelki programokMindannyiunkat különböző hatások érnek életünk során. Már a kisgyermek is egy meghatározott hiedelemrendszerrel jellemezhető családba születik bele, és ennek megfelelő nevelésben részesül. Ha a család értékrendjében a munka áll az első helyen, akkor sokszor fog olyan mondatokat hallani, miszerint a lustaság elítélendő dolog és mindig maximálisan kell teljesíteni. Ha a család nemzedékekre visszamenőleg szegény volt, akkor nagy eséllyel azt az álláspontot képviselik majd a szülők, hogy a szegény ember tisztességes, míg a gazdagság nem érhető el becsületes eszközökkel. Hosszasan lehetne sorolni, hogy milyen információkat kaphat egy gyermek nevelkedése idején, amelyek a legtöbb esetben meghatározzák későbbi gondolkodásmódját és érzelemvilágát, ezek pedig kijelölhetik élete irányát.

A családi hitrendszerek nagyon mélyen gyökereznek és sokszor nem is tudatosak. A gyermek ezeknek megfelelő lelki programozást, hangolást kap. Amit gyakran hallunk, látunk, tapasztalunk, az ugyanis lassan beépül a személyiségünkbe, a részünkké válik. Amikor ez megtörténik, az ember óhatatlanul úgy alakítja életét, hogy az a kapott lelki programjai által meghatározott hitrendszerének megfeleljen. Ez egy nagyon fontos, az életünket roppant mértékben befolyásoló pszichológiai törvényszerűség, olyannyira, hogy az ember negatív programjainak hatására akár önsorsrontó életet is élhet. Ha például egy nő a durva apakép kapcsán azt a programot hozza a családi házból, hogy minden férfi önző és agresszív, akkor nagy esély van rá, hogy folyamatosan olyan férfiakat fog bevonzani az életébe, akik ezt a meggyőződését igazolni fogják.

Lelki programjaink hatalmas energiával bírnak, és meghatározzák életünk irányát, alakulását. Mindez azonban tudattalanul történik, az ember a legtöbb esetben nem képes felismerni, hogy milyen gondolati-érzelmi berögződések okozzák vissza-visszatérő problémáit. Ennek felderítésében a pszichoterápia nagyon sokat segíthet. Mindenféle kezelés lényegének azt tartom, hogy a kliens azonosítani tudja az életét meghatározó negatív lelki programjait, majd ezeket felül tudja írni pozitívakkal. Ez általában hosszadalmas folyamat, de ahogy haladunk előre, úgy válnak lassan a személy körülményei is egyre kedvezőbbekké, mintha csak véletlenül történne a pozitív változás. Az igazság azonban az, hogy minden belülről indul ki, olyan láthatatlan, belőlünk fakadó mentális-emocionális energiahullámok teremtik a külső körülményeinket is, amelyek lelkiségünk lényegét képezik, de az anyagra koncentráló tudatunk miatt alig ismerjük őket.

Bármilyen pszichés vagy életvezetési probléma felmerülésekor, első lépésként, az azt kiváltó lelki programjainkat kellene felismernünk. Amikor ez megtörtént, akkor lehetséges azok felülírása. Kizárólag ez az út vezethet a valódi problémamegoldáshoz és a tartós jó közérzethez. Ez nélkül csak tünetkezelésről beszélhetünk, és csupán egy rövidebb időre tudjuk visszaszorítani a problémát. Ha az azt kiváltó, működtető lelki programot nem írjuk felül, akkor a probléma bármikor újra megjelenhet az életünkben. A programok rejtettek és az adott személy számára általában annyira természetes és magától értetődő elveket képviselnek, hogy az, egyedül a legritkább esetben képes ezeket felismerni és megváltoztatni. Ezért mindenképpen érdemes pszichológus segítségét kérni.

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

Negatív lelki programjaink, mint a problémáink kiváltói bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Mari szerint:

    Igen biztosan így van, hogy segítség kell , mert pl én is kiolvastam számtalan önfejlesztő könyvet, elvégeztem az agykontroll tanfolyamot tisztában vagyok vele, hogy a gondolataink befolyásolják az életünket de az én életem még csak nem is hasonlít ahhoz amilyent szeretnék. Változtasd meg a gondolataidat megváltozik az életed ugye ez ismert, igen na de melyik gondolatomat kellene megváltoztatnom? Ugye ehhez kellene a szakértő.

Hozzászólás a(z) Mari bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!