A minap átnéztem a Stresszdoki Facebook oldal régebbi posztjait, és találtam köztük néhány olyan gondolatot, amelyet most itt, a blogomban is megosztok. Egyrészt sok olvasóm nem használja a közösségi oldalt, másrészt pedig talán azok számára is érdemes feleleveníteni a 2-3 évvel ezelőtti bejegyzéseket, akik akkor olvasták. Tehát, íme egy csokornyi szösszenet a múltból.
Magyarság és a stressz
Tudtad-e, hogy a stressz fogalma a 30-as években Selye János magyar származású kutató munkássága nyomán vált ismertté?
“Lám, milyen intelligens nép a magyar, a stressz kutatásában is élen jár!”
“Lám, milyen szorongó nép a magyar, a stressz kutatásában is élen jár!”
Ugye, mennyire meghatározó, hogy milyen perspektívából nézzük a dolgokat?!
Melyik nép ismeri a boldogság titkát?
Évről évre felmérést végeznek, hogy melyik országban a legboldogabbak az emberek. Az első helyet rendszerint Dánia szerzi meg, melyet a többi skandináv állam követ.
Svédországi tartózkodásom idején tapasztaltam, hogy Skandináviában a jó közérzet olyan értéknek számít, amire a társadalom kondicionálja polgárait; a gyerekeknek az iskolában azt tanítják, hogy a világ legjobb helyére születtek, ezért legyenek vidámak és elégedettek.
Nézzük csak meg, mit kapnak a mi gyermekeink: “Élhetetlen az ország”, “Itt nincs jövő, szegény fiatalok…” Ki tudja, mit hoz a holnap?! stb., stb. Aztán a felmérések rendszerint be is igazolják ezt a lelki programozást, végül mindenkinek igaza lesz: a skandinávok boldogok, a magyarok elégedetlenek.
Figyelem! Nem pusztán az anyagi vagy gazdasági helyzet határozza meg egy nép boldogságszintjét, hanem az a programozás is, amit kap. Ügyeljünk arra, hogy milyen üzeneteket adunk át gyermekeinknek!
Esetem a darázzsal
Egy darázs tévedt be a szobámba. Próbálta megtalálni a kifelé vezető utat, de folyton az ablaküvegnek ütközött. Mintegy 10-12 cm-re röpködött a kiutat jelentő réstől hosszú perceken át. Az asztalomnál ültem és néztem. Láttam a vergődését, és azt is, hogy csak egy kicsit kellene balra haladnia, és megtalálná a rést, a szabadulás útját. Néha már majdnem sikerült neki, de aztán megint elvesztette az irányt, és tovább küszködött. A megoldás csupán centikre volt tőle, mégsem vette észre, és talán örökre a szobámban marad, ha nem tárom nagyobbra a rést, és nem segítem ki rajta.
Hányszor van így az ember életében is! Talán csak egy karnyújtásnyira van a megoldás, a helyes út, de képtelenek vagyunk észrevenni. Küzdünk, próbálkozunk, vergődünk, de nem távolodunk el, hogy kissé messzebbről nézhessünk rá a problémára, hogy jobban átláthassuk azt.
Tudatosabb lényként azonnal láttam a darázs útját, és segítettem neki. De az emberinél is létezik nagyobb tudatosság és éleslátás. Ha eltévedtél, kérd a segítségét!
És végül egy tanmese arról, hogy van segítség
Egy ember éjjel azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton. Jelenetek, történések villantak fel az életéből, és két párhuzamos lábnyomsort látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré.
Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat. Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egyetlen lábnyomsort lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, megkérdezte hát az Urat:
„Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. Mégis, azt látom, hogy éppen a legnehezebb időkben csak egyetlen lábnyomsor maradt a fövenyen! Nem értem, miért hagytál el éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád.”
Isten így felelt neki:
“Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen lábnyomsort, mert mikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor a legjobban szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek.”