Neki sikerült – Tímea története

Neki sikerültTímea szorongásos és enyhébb depressziós tünetekkel fordult hozzám, melyek közvetlen kiváltói a korábbi veszteségei és csalódásai voltak. Később, beazonosítva a háttérben álló általános lelki mintázatait, főként azokkal dolgoztunk. Egy nagyon érzékeny és szerethető embert ismertem meg a személyében, akinek a védekezései miatt az érzelmi mélységei azonban csak lassan és fokozatosan tárultak fel, de annál nagyobb örömöt és felszabadulást okozott, amikor ez megtörtént. Köszönöm neki, hogy megtisztelt a bizalmával és hogy most a szélesebb nyilvánossággal is megosztja élményeit, tapasztalatait. Az alábbiakban elmeséli, hogyan élte meg a személyiségmunka folyamatát.

2021. áprilisában kerestem meg Bakos Adolf pszichológust egy olyan problémával, amit akkor elhúzódó gyászként azonosítottam magamban. Korábban több haláleset történt a rokonságban, és a házasságom is végérvényesen megromlott. Főleg derealizációs tünetektől szenvedtem: az élet valószerűtlennek tűnt, az éber állapotban átélt helyzetek is álomszerűnek hatottak, minden olyan távoli és homályos volt. Sokszor azt éreztem, hogy nem vagyok jelen, csak kívülről figyelem az eseményeket. Mindez egyre jobban nyugtalanított. Félelemmel töltött el a gondolat, hogy egyszer valami visszafordíthatatlanul eltörik bennem, hogy megőrülök. Ezért döntöttem úgy, hogy szakszerű segítséget kérek.

Kezdetben nehezen nyíltam meg, ezért a közös munka során engem ért hatásokat is csak mérsékelten tudtam befogadni. Mivel a sok csalódás következtében a fájdalmas érzelmeimtől addigra teljesen elhatárolódtam, nehézséget okozott azokhoz újra kapcsolódnom. Néha sikerült, de olyankor meg túlságosan rám telepedtek, ezért viszonylag sokat sírtam a konzultációk hatására. Viszont úgy éreztem, adott számomra az a biztonságos közeg, amelyben megnyílhatok és önmagamat adhatom. Azt hiszem, ez segített legtöbbet. Végre nem kellett minden erőmet arra fordítanom, hogy megvédjem magam a külvilágtól. Így is elég sok időbe telt azonban, mire igazán biztonságban tudtam érezni magam. Hogy ez sikerülhetett, abban nagy szerepe volt Adolf türelmes és elfogadó viszonyulásának, hogy azt érezhettem, bármit teszek vagy mondok, nem lesz rám dühös, nem fog semmit számonkérni rajtam, nem fog elégedetlenkedni, nem támaszt elvárásokat. Hagyta, hogy olykor felesleges köröket fussak az illúzióimmal, és amikor azok csalódást okozva szétfoszlottak, finoman szembesített az ilyen hajlamaimmal és azok következményeivel. Nagyon sokat segített, hogy a saját tempómban haladhattam, hogy nem éreztem sürgetve magam. Jólesett megélni, hogy nyugodtan lehetek rosszul és hibázhatok is.

A beszélgetések és a gyakorlatok hatására egyre tisztábban ráláttam védekezéseim kiterjedt rendszerére. Felismertem például, hogy nem tudom az embereket közel engedni magamhoz, hogy a kiszolgáltatottságtól való félelmem azt is ellehetetleníti, hogy segítséget kérjek vagy fogadjak el másoktól. Ebben a bizalmi légkörben azt is megéltem, hogy ezt megengedhetem magamnak. A rálátás és a fokozatos érzelmi megnyílás hatására aztán ez oldódni kezdett bennem, lassan képessé váltam az engem körülvevő emberekkel való mélyebb kapcsolódásra, a segítségük elfogadására, anélkül, hogy ezt veszélyforrásként éltem volna meg. Ehhez elsősorban önmagammal, a sérülékeny énemmel kellett békét kötnöm és szövetségre lépnem. Mindez végül odáig fejlődött, hogy egy új párkapcsolat alakult ki az életemben, ami most nagyon sok örömet okoz nekem, főleg, hogy részben a bennem végbemenő változásoknak köszönhetően, sokkal érettebben és felszabadultabban élem meg, mint a korábbiakat.

Azt hiszem, ez az érettebbé és felszabadultabbá válás többek között abból ered, hogy jobban fel tudom vállalni és ki merem fejezni az érzéseimet. A terápia során sokszor szóba kerültek az elfojtások, hogy ha átmenetileg segítenek is, később visszaütnek és problémákat okoznak. Hosszasan dolgoztunk azon, hogy tudatosítsam, éljem meg és fejezzem ki az érzelmeimet. Nagy előrelépést jelentett az elfogadásuk, annak megtapasztalása, hogy nyugodtan lehetek csalódott vagy akár dühös is. Így a rossz érzések is egyre kevésbé tűntek ijesztőnek. Ebben számomra nagyon sokat segítettek Adolf magyarázatai is, az, hogy erre az egész folyamatra értő szemmel rá tudtam tekinteni, hogy megértettem, mi történik bennem. Biztonságérzettel töltött el, hogy a pszichés működésnek is megvan a maga belső logikája, amit átlátva nem is olyan sötétek és félelmetesek a lelki útvesztők. Ez megfoghatóbbá tette számomra a folyamatot és hozzájárult ahhoz, hogy meg tudtam békélni a korábban ijesztően homályosnak és ködösnek tűnő érzelmeimmel, hogy azokat közelebb tudtam engedni magamhoz.

Összességében úgy érzem, hogy a biztonságos térben megszerzett tudatosság és a belőle fakadó bátorság segített hozzá, hogy jobban tudjak kapcsolódni a valósághoz, ami számomra gyógyító erővel bír. Az elmúlt években arra jöttem rá, hogy ha ez a realitással való kapcsolat megvan, akkor az önismereti út sem félelmetes többé, inkább egy végtelenül izgalmas kaland. Javasolni tudom mindenkinek, hogy adjon egy esélyt magának ennek megtapasztalására.

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

Neki sikerült – Tímea története bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Tóth Éva szerint:

    Csodás történet! Szívből örülök, hogy sikerült Tímeának a megoldás kulcsát “megszereznie”!
    De ez nem jöhetett volna létre, ha nincs a VARÁZSLÓ, azaz Adolf, aki a kulcsot átadta.

    Köszönöm, hogy olvashattam! Nagyon jó érzéssel tölt el, ha egy-egy embertársamnak is sikerül megtalálnia a kivezető utat.

    • Stresszdoki szerint:

      Köszönjük a kedves szavakat.
      Varázslás nem történik, a kliens maga változik, a szakember ezt a folyamatot igyekszik segíteni, támogatni, kissé terelgetni.

Van véleményed? Mondd el gyorsan!

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!