Szorongás, avagy az önérvényesítés kudarca

Aki figyelemmel követi a blogomat, már nagyon sokat tud a szorongás eredetéről, természetéről. Több írásomban kifejtettem, hogy hátterében miként állnak a blokkolt energiák és a bennrekedt indulatok. Az elfojtás pedig többnyire a félelem, a veszélyeztetettség érzésének hatására következik be. Az illető személy úgy érzi, hogy az adott kihívás kompetens kezeléséhez nincs elegendő ereje, képessége, joga, így voltaképpen az indulatnak és a tehetetlenségérzésnek az ütközése csapódik le szorongásban.

A folyamat egyik fő mozgatórugója a jogosulatlanság élménye. A szorongó ember azt éli meg, hogy ő túl kicsi, nem ér annyit, mint mások, ezáltal nincs joga a konfrontációhoz. A kritikus belső hang ilyesmit harsog benne: „Pont te pattognál? Ugyan, felejtsd el!” Vélt kicsinysége miatt sérülékenynek és kiszolgáltatottnak érzi magát. Ha ringbe száll, ha felvállalja a másokéval ütköző akaratát, könnyen pórul járhat, büntetésben részesülhet. A szorongó ember fél a büntetéstől, mert aktiválódik benne az ijedt gyerek, ami az alárendeltség élményét teremti meg benne. Az indulat így gátlás alá kerül, bennreked, és önbántássá, autoagresszióvá alakul. Ez a szorongás lényege. Fontos megérteni, hogy itt a lélek mélységeiben zajló dinamikáról beszélünk, ami nem mindig tudatosodik bennünk. Önismeretünk fejlesztésével azonban egyre jobban ráláthatunk pszichés folyamatainkra.

Noha az „indulat” szót használtam, ezt a fogalmat érdemes kiterjeszteni: alapvetően egy általános önérvényesítő energiáról van itt szó. A földi létsíkon, az egók világában minden élőlénynek joga és feladata, hogy kitapossa a maga útját, és elfoglalja az őt megillető életteret. Ez küzdelemmel jár, amihez a legtöbbször eredendően rendelkezünk is a megfelelő energiával és képességgel. Gondoljunk csak arra a küzdő- és hajtóerőre, amivel a magzat utat tör magának a szülőcsatornában! Hogy azután mi történik ezzel az önérvényesítési potenciállal, az nagyban attól függ, hogy a gyermeket milyen hatások érik élete korai szakaszában. Az akarat első megnyilvánításaira kapott reakciók mélyen beíródnak a lelkébe, és meghatározzák, hogy az önérvényesítés fogalma milyen minősítést kap. A szülő nehéz helyzetben van, mert a nevelés sikeressége érdekében ezeket az energiákat folyamatosan egyensúlyban szükséges tartania, azaz a realitás követelményeihez igazodva időnként támogatnia, máskor fékeznie kell őket. Ha figyelembe vesszük, hogy a felnőtt ember maga is küzd a saját elakadásaival és bizonytalanságaival, akkor könnyen beláthatjuk, hogy ez nagy kihívást jelent.

A nevelés jellemző alakulása szerint a szülő úgy reagál gyermeke önérvényesítési törekvéseire, ahogyan ő maga viszonyul ehhez a témakörhöz. A későbbi szorongó habitust rendszerint az alapozza meg, hogy a szülő vagy maga is önalávető és behódoló típusként működik, vagy félelmeit és bizonytalanságait túlkompenzálva, kontrollálóvá és követelőzővé válik. Így a gyermek önérvényesítési próbálkozásai negatív címkét kapnak, hiszen vagy veszélyesnek minősülnek („jobb, ha csendben maradunk és tűrünk, mert máskülönben könnyen megüthetjük a bokánkat”), vagy önzőnek, és emiatt elítélendőnek („szégyelld magad, hogy a saját szükségleteidet tartod szem előtt!”). Itt is fontos megjegyezni, hogy ezek a mondatok az esetek jelentős részében nem hangzanak el nyíltan, a szülő nem feltétlenül fogalmazza meg őket szavakban, sokszor csak kimondatlan, rejtett üzenetként vannak jelen. Az így beíródott lelki programok azonban nem gyakorolnak csekélyebb hatást, sőt talán még ártalmasabbak is, mert nehezebben tudatosíthatóak, ködösebbek, és ezáltal nagyobb kihívást jelent az ellenük való védekezés is.

Indulatról, dühről akkor beszélhetünk, amikor a bennünk működő természetes hajtóerőből fakadó önérvényesítési törekvéseink valamilyen akadályba ütköznek, vagy tiltásra kerülnek. A beíródott sémák hatására a szorongásra hajlamos ember sokszor maga tiltja le saját akarati impulzusait és rendelődik alá mások elvárásainak. A megalkuvó-behódoló attitűd és viselkedés azonban így is erős belső frusztrációt és feszültséget okoz, melynek gyakori jelei a különböző szorongásos tünetek. Ezek megértéséhez, hatékony kezeléséhez nélkülözhetetlen a fent bemutatott lelki programok feltérképezése. A minket ért gyermekkori hatásokon visszamenőleg nem változtathatunk, a jelenlegi hozzáállásunkon azonban igen. És ez nagy szerencse, hiszen általános közérzetünk, lelkiállapotunk alapvetően az általunk alkalmazott megközelítés- és szemléletmódtól függ. Ha más szemmel nézünk önmagunkra és az életünkre, akkor mást is látunk. Ebben az optikacserében segíthetnek az önismereti utak vagy a terápiás munka.