Szorongás, bizonytalanság, döntésképtelenség

Döntésképtelenség„A legnagyobb veszély az életben, ha túlzottan óvatosak vagyunk.” (Alfred Adler)

Mivel a szorongás az érzelmi biztonság hiányából fakad, ezért az ettől szenvedő ember egyik legfőbb jellemzője a kontrollkényszer. A belső bizonytalanságunkat nem tudatos szinten úgy próbáljuk oldani, hogy igyekszünk ellenőrzést gyakorolni a külvilág eseményei felett. Ez az igyekezetünk olykor kóros méreteket is ölthet, így alakul ki például az ellenőrzési kényszer. Ösztönösen úgy érezzük, ha a világ dolgait kontrollálni tudjuk, azzal belső biztonságunkat is megszilárdíthatjuk. Valójában az összes szorongásos problémánk abból fakad, hogy a lelkünk mélyén feszülten figyel az a riadt gyermek, aki a megfelelő időben nem kapta meg a szükséges érzelmi stabilitást, megtartó erőt, ezért a mai napig ezt keresi mindenben.

Ennek egyik megnyilvánulása a változtatás nehézsége. A szorongó ember bizonyos értelemben mindig rugalmatlan, erősen kötődik a megszokotthoz, döntéseit nehezen hozza meg, sokat tervez, mérlegel, elemez. Ő az, aki hittel vallja: „jobb félni, mint megijedni”. Ebben azonban téved, hiszen a fő problémáját éppen az állandó félelme, készültsége jelenti. Kontrollkényszere miatt biztosra akar menni, ezért sokszor nem lép, amikor kellene. Ezzel viszont benne tartja magát már aktualitásukat vesztett, őt károsító helyzetekben, ahelyett, hogy fejlődése érdekében új tapasztalatokat szerezne. Fontos lenne hát, hogy a fenti közmondást arra a coelhoi bölcsességre cserélje le, miszerint „a hajó nagyobb biztonságban van a kikötőben, de a hajókat nem ezért építik”. Az élet ugyanis folytonos változás, és komoly energiaáramlási problémákat okozhat, ha megpróbáljuk állóképpé merevíteni. Aki legyőzi bizonytalanságait és lépéseket tesz a maga érdekében, az hamar tapasztalni fogja, hogy újabbnál újabb utak rajzolódnak ki előtte, hogy éppen haladása nyomán nyílnak meg számára az új lehetőségek. Egy sakkozó jól tudja, hogy amíg minden figura alaphelyzetben áll, addig meglehetősen kevés a mozgási lehetőség, amint azonban a bábuk szétszélednek a táblán, exponenciálisan megnövekszik a lehetséges lépések száma. Hasonlóképpen működik az élet nevű társasjáték is: nem kell attól tartanunk, hogy esély nélkül maradunk, minden pontról, ahova eljutottunk, sok-sok másik pontra léphetünk tovább, amelyek sohasem tárulnának fel előttünk, ha nem hagynánk el a „kikötőt”, a komfortzónánkat. Ráadásul, ahogy a gyakorlott sakkozó egyre jobb játékossá válik, úgy lesz a kockázatvállaló ember is mind leleményesebb és rátermettebb. Ebben a folyamatban még a hibázásaink is a fejlődésünket szolgálják. „A helyes döntés kulcsa a tapasztalat, a tapasztalat forrásai pedig többnyire a rossz döntések” – mondja R. A. Lovett.

A dilemmák kapcsán fontos szólni még egy pszichológiai jelenségről. Sokszor azért nehéz döntésre jutnunk, mert csak két rossz közül választhatunk. Vannak olyan helyzetek, amikor a kínnyomás sürgeti ugyan a változtatást, de egyik kínálkozó lehetőség sem vonzó számunkra. Mondjak fel a munkahelyemen és maradjak bevétel nélkül, vagy tűrjem el továbbra is, hogy kizsigerelnek? Váljak el a társamtól és tapasztaljam meg az egyedüllét kínjait, vagy alkalmazkodjak továbbra is egy nem működő, rossz kapcsolatban? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések merülhetnek fel, és azt érezhetjük, nincs jó megoldás. Bizonyos helyzetekben ugyanis a felszínen megnyilvánuló dilemma mögé kell néznünk. A példaesetekben valahogy így kell feltennünk magunknak a kérdést: miért érzem rosszul magam a munkahelyemen?, miért nem jó a házasságom? Az efféle megközelítés már a mélyebb önismeret felé vezet bennünket, ezért lehetséges, hogy érdemes hozzá pszichológus segítségét kérni. Kiderülhet ugyanis, hogy munkahelyi nehézségeink okozója az alacsony önbecsülésünk, ami megfelelő kezelés hiányában tovább fog csökkenni akkor is, ha változatlanul behódolunk a főnökünknek, és akkor is, ha elveszítjük a munkánkat. Házassági krízisünk hátterében állhat gyermekkorban elszenvedett érzelemmegvonás, amit egyaránt elmélyíthet az is, ha azt érezzük, hogy szeretetlenségben élünk párunk mellett, és az is, ha egyedül maradunk. Nem csoda tehát, ha úgy látjuk, egyik választás sem jó nekünk. Ha azonban a lényegi problémát orvosoljuk, bizonyos idő elteltével létjogosultságát veszítheti a félrevezető dilemma, hogy mondjunk-e fel, illetve váljunk-e el, hiszen bárhogyan is döntünk, meglelhetjük az elégedettséget, a kiegyensúlyozott lelkiállapotot. Kiderül, hogy soha nem is ezek voltak a lényegi kérdések, sokkal inkább személyiségfejlődési feladatunk volt. „Egyetlen probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett” – hangzik az Einsteinnek tulajdonított mondás. A gondok megnyilvánulási formája mögött gyakran mélyebb lélektani problematikák húzódnak meg, melyek feltárása nélkül esetleg csak rossz választási lehetőségek kínálkoznak.

Végezetül fontos megemlíteni, hogy mivel a szorongó ember a külvilág kontrollálásával, tervezéssel, elemzéssel igyekszik helyreállítani érzelmi biztonságát, ezért paradox módon éppen a gondolati, és nem az emocionális síkon jön létre nála túlzott energiahalmozódás. Ennek következtében az ilyen személy rengeteget „agyal”. Ez pedig könnyen ördögi körré válhat: minél többet analizál, annál jobban elbizonytalanodik. „Bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta” – szól Woody Allen ideillő frappáns mondása. Emiatt döntéshozatalkor különösen fontos, hogy lecsendesítsük elménket, és a szívünkre hallgassunk. Az igazságot, a számunkra áldást hozó lehetőségeket nem felismerjük, hanem megérezzük. Ezért ha útelágazáshoz érkezünk az életünkben, lényeges lenne, hogy a lelkünk mélyéből fakadó vonzalmunk mozgassa belső iránytűnk mutatóját, és ne a mindent ezerszer megkérdőjelező elménk hideg racionalizmusa.

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

Szorongás, bizonytalanság, döntésképtelenség bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Tóth Hedvig szerint:

    Nagyszerű gondolatok egy igen összetett és gyakori problémáról. Az is tetszett, hogy egyszerűen, közérthetően van megfogalmazva.
    Érdemes elolvasni!!! Köszönöm!

  2. Burai Olga szerint:

    Ez tényleg igaz nagyon tanúlságos .A gyermekkori dolgok is, nem gondoltam, hogy elkísér engem ez !Mindig a lényegre törnek ezek az emailek .Köszönöm Szépen Adolf!!

  3. Georgina szerint:

    Nagyon gondolatébresztő a cikk, arra is kíváncsi lennék, mi a vélemény, ha egy betegség ( ami nagyban korlátozza az embert) miatt alakul ki a szorongás, és ez miatt válik a megszokások rabjává és kényszer kontrollál, nem mer lépni, a labilis egészsége miatt?

    • Stresszdoki szerint:

      A betegség is az érzelmi biztonság hiányára vezethető vissza. Nyilvánvalóan tovább rontja a helyzetet, így jönnek létre a szokásos ördögi körök. Súlyosabb esetekben érdemes szakember segítségét kérni.

  4. Zsuppán Éva szerint:

    teljesen igaz, már magam is lassan rájöttem ezekre, csak a kilábalásra nem ….

Hozzászólás a(z) Tóth Hedvig bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!