Szükséges-e aggódnunk a migránskérdés miatt?

migránsokFelbolydult, folyamatosan változó világban élünk. A globalizáció új életszemléletet hozott, amely egyrészt a korábbinál jóval nagyobb szabadságot biztosít az egyes ember számára, másrészt viszont eddigi életformánk stabilnak és biztosnak hitt tartópillérei repedezni kezdtek. Mint mindent, ezt is nézhetjük pozitív és negatív szemszögből egyaránt. Láthatjuk benne a lehetőséget, de a veszélyt is. Ismét rajtad múlik, kedves olvasóm, hogy az elmúlt évtizedekre jellemző gyors átalakulást miként képezed le a magad számára.

Néhány évvel ezelőtt a madárinfluenzával ijesztgette a média az embereket, újabban pedig állandóan a főleg Szíriából és Afganisztánból érkező migránsok kérdésével foglalkozik. Megosztó jelenségről van szó; vannak, akik együtt érzően viszonyulnak és segíteni próbálnak a menekülteknek, mások szoronganak és a beláthatatlan következményektől félnek, ismét mások hevesen tiltakoznak és gyűlölködnek. Kinek van igaza? Egyáltalán, hogyan lehet bármilyen összetett probléma esetében eldönteni, hogy kinél van az igazság? Úgy gondolom, az anyagba süllyedt földi valóságunk perspektívájából szemlélve sehogy. Ha nem feltételezzük azt, hogy mindennek, ami a világon történik, magasabb szellemi dimenziókba tartozó értelme és célja van, akkor az élet teljesen értelmetlen és elszomorítóan igazságtalan. Pszichológusként is azon az állásponton vagyok, hogy az egyének személyes problémáit is csak holisztikus szemlélettel megközelítve tudjuk sikeresen kezelni, vagyis ha felismerjük, hogy az ember test-lélek-szellem hármasságából álló entitás, és nem valamiféle kémiai kölcsönhatások eredményeképpen kialakult biológiai gépezet.

Ha viszont ezt a tézist elfogadjuk, akkor szembesülnünk kell azzal is, hogy a látható világunkon kívül más dimenziók és létformák is léteznek. Ezt mára már a tudomány is kénytelen volt elismerni. A fizikusok kutatásaikkal arra jutottak, hogy mindaz, amit anyagnak tekintünk, valójában besűrűsödött hullámtermészetű energia. Ma már azt is pontosan tudjuk, hogy gondolatainkkal és érzelmeinkkel hatni tudunk a fizikai testünkre is. Bizony, teljesen másmilyen ez a világ, mint amilyennek annak idején az iskolában tanultuk – megjegyzem, a tananyag azóta sem változott. És ha nem tudod, hogy a mai felbolydult világban minek lehetne örülni, akkor felhívom a figyelmed arra, hogy ez a globális ébredési folyamat is ennek a kornak a hozadéka.

Van egy jó és egy rossz hírem. A rossz az, hogy amíg az ember az anyagi létsíkon próbál magyarázatokat találni a világ dolgaira, mindig szorongani fog. Nem is lehet másként, hiszen ez a valóság ténylegesen kaotikus, kiszámíthatatlan és mulandó. A jó hírem viszont az, hogy ha felismerjük, hogy egy sokkal nagyobb, a szeretet és az igazság törvényei szerint működő Univerzum részei vagyunk, akkor minden szorongás és félelem értelmét veszti. Meggyőződésem, hogy az összes problémánkra csakis az lehet a valódi gyógyír, ha képessé válunk arra, hogy ne halandó porhüvelyként, hanem a láthatatlan teremtő erő részeként éljük meg önmagunkat. Az istenhit sokat segíthet, de nem a vallási hovatartozás értelmében, sokkal inkább annak, a lelkünk legmélyén gyökerező meggyőződésnek formájában, miszerint az életet mindig magasabb rendű, szereteten alapuló törvényszerűség mozgatja, semmi sem történik véletlenül, és ezért minden éppen úgy van jól, ahogyan van.

Teljesen szükségtelen, hogy a migránskérdés miatt aggódjunk és szorongjunk. Egyrészt a társadalmi folyamatokra az egyes embernek nincs közvetlen ráhatása, és nem is dolga, hogy ilyesmivel foglalkozzon. Mindenkinek egyetlen feladata van, mégpedig az, hogy a saját életét jól élje. Ezzel segít legtöbbet a környezetének is. Másrészt, ha feltételezzük, hogy a világ magasabb rendű szellemi törvények szerint működik, akkor semmilyen történés sem kerülheti ki az isteni akaratot és gondviselést. Ne akarjunk kontrollt gyakorolni olyan dolgok felett, amelyek nem a mi hatáskörünkbe tartoznak, és az összes szorongásunktól megszabadulhatunk.

A témához kapcsolódóan ajánlok figyelmedbe egy interjút Balogh Bélával, aki szintén a fent leírtakról beszél. Számos további videóját is megtekintheted a YouTube-on. Béla racionális gondolkodású hídépítő mérnökként mindig nagyon józanul felépített előadásokat tart az ember valódi természetéről és az Univerzum működéséről. Számomra ő annak a gondolkodásmódnak az egyik leghitelesebb képviselője és közvetítője, miszerint nem az az észszerűtlen felfogás, hogy a világot isteni törvények működtetik, hanem éppen az, hogy az ember a semmiből jön és a semmibe tart. Hallgasd meg a vele készült beszélgetést!

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

Szükséges-e aggódnunk a migránskérdés miatt? bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kerner Erika szerint:

    Kedves Adolf Stresszdoki!
    Nagyon szépen köszönöm hogy ezt megosztottad velünk,mert engem megnyugtattál,mint már nagyon sokszor!
    Jó egészséget kívánok!
    Erika

Van véleményed? Mondd el gyorsan!

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!