Te mennyire vagy szorongó? – most kiderül

szorongásA szorongás a modern élet szerves része. Sokkal több embert érint, mint gondolnád. Valószínűleg sok olyan személyt is, akiket nyugodtnak, magabiztosnak, öntudatosnak ismersz. Itt is nagyon jól tetten érhető, hogy milyen nagy befolyással vannak viselkedésünkre szerepeink, melyeket sok esetben álarcként tartunk valódi személyiségünk elé.

 

De mit jelent igazából a szorongás, milyen a szorongó ember? Hogyan tudod eldönteni, hogy Te ilyen vagy-e? A kérdés banálisnak tűnhet, de nem az, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy sokan nincsenek is tudatában a problémának. Az ilyen személy éli az életét anélkül, hogy elemezné érzéseit, viselkedését. Aztán ha kialakul egy-egy betegség, nem tudja mire vélni a dolgot. Pedig lehetséges, hogy hosszú évekig tartó szorongás áll a háttérben, csak a mindennapok feladat-rengetegében erre nem is figyelt oda. Érezte, hogy “nehéz az élet”, hogy “sok a probléma”, hogy gyakran fáradt és kedvetlen, de az ezek hátterében álló erős szorongást nem sikerült azonosítania.

 

Fontos lenne tehát, hogy tisztán lássunk. Hogy egy kis önelemzéssel felismerjük, ha rossz úton járunk. Hogy tudatosítsuk magunkban, ha a szorongók népes táborát erősítjük, mielőtt egy betegség vagy súlyosabb pszichés állapot segít tudatosítanunk ezt.

 

Hogyan ismerheted fel, hogy erősen szorongásos személyiség vagy-e? Ebben segít ez a blogbejegyzés. Tíz olyan általános jellemzőt sorolok fel, melyek többségének előfordulása esetén életedben nagyobb a megbetegedések valószínűsége. Nem szükséges, hogy mind a tíz jellemzőben önmagadra ismerj, ha csak 6-8 is igaz rád, akkor érdemes tudatosan csökkentened a szorongást gondolataid átminősítésével, illetve megfelelő technikákkal, módszerekkel, természetes készítményekkel.

 

Nézzük tehát ezt a tíz jellemzőt:

 

1. Az erősen szorongásos személyiség fantáziája igen élénk, képzelőereje fejlett. Gyakran kémleli a jövőt, mestere az előrevetített félelmek átélésének, hiszen a (leginkább negatív) történéseket szemléletesen tudja maga elé képzelni. Ha el tudná érni, hogy képzeletét pozitív tartalommal töltse meg, illetve hogy kreativitását valamilyen alkotó tevékenységben kamatoztassa, akkor nagyon szép eredményeket érhetne el.

 

2. Az ilyen személy hajlamos a merev, “vagy-vagy” gondolkodásmódra; az élet jelenségeit igyekszik kategorizálni, „dobozolni”, szabályok közé szorítani. Valami vagy jó vagy rossz, vagy helyes vagy helytelen. Görcsös igyekezettel próbál mindig a „helyes” oldalon lenni/maradni.

 

3. A fentiekhez kapcsolódik az is, hogy az ilyen ember igyekszik megfelelni, mások tetszését, elismerését kivívni. Nagy szüksége van az elfogadásra, a helyeslésre; többnyire saját önbecsülését is mások véleményétől teszi függővé. Ebből ered a visszautasítástól való félelme is. A negatív kritikát rosszul viseli.

 

4. Nagy elvárásokat támaszt önmagával szemben.

 

5. Tökéletességigénye nemcsak saját személyiségével szemben nyilvánul meg, hanem tetteivel, teljesítményével kapcsolatban is. Hajlamos arra, hogy egy jól elvégzett munka egészét figyelmen kívül hagyva csak a néhány esetleges apró hibára figyeljen, gondolatai ezek körül forognak.

 

6. Perfekcionizmusának köszönhetően általában jó, megbízható munkaerő, a főnök előszeretettel osztja rá a legnehezebb feladatokat.

 

7. Igyekszik minden körülmény között higgadt és fegyelmezett maradni. Sőt, arra törekszik, hogy ne csak saját érzései, hanem a történések felett is állandó kontrollt gyakoroljon.

 

8. Részben éppen a kontroll elvesztésének veszélye miatt nem szereti a hirtelen változásokat, a kiszámíthatatlan helyzeteket. Mindent szeret megtervezni, előrelátni, a spontán cselekvés nem jellemző rá.

 

9. Érzelmei kontroll alatt tartásának egyik veszélye az elfojtás. Igyekszik elnyomni magában az olyan érzéseket, melyek „nem helyesek”, kizökkenthetnék az egyensúlyából, vagy visszatetszést kelthetnének másokban. Így pl. nehezen fejezi ki a haragját, de a felszabadult öröm megélése is akadályozott nála.

 

10. Testi szükségleteit hajlamos elhanyagolni, nem figyel oda az apróbb figyelmeztető jelekre, nem pihen eleget, igyekszik erősnek látszani.

 

Ha figyelmesen végignézzük ezt a tíz pontot, megállapíthatjuk, hogy bizonyos fokig pozitív vonásokat rejtenek. A problémát az jelenti, ha valakinél ezek túlságosan erősek, hangsúlyosak. Ennek felismerésével azonban sokat tehetünk ezen vonások normális keretek között tartásáért, így értékeket faraghatunk belőlük.

 

De mi okozza azt, hogy egyes emberek erősen szorongásos személyiséggé válnak? Mi áll a háttérben? Mitől és hogyan alakul ki az ilyen személyiségszerkezet? Erről lesz szó a következő bejegyzésben.

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

Van véleményed? Mondd el gyorsan!

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!