Kedves Olvasó! Voltál már jelmezbálban? Csodálatos mulatság: az emberek jelmezekbe öltöznek és valamilyen szerepet vesznek fel és játszanak el. Ugyanez történik az életünkben is, csak amíg farsang esetén tisztában vagyunk vele, hogy az egész csak egy játék, amely néhány óra múlva véget ér, addig a való életben hajlamosak vagyunk azonosulni szerepeinkkel.
Meg tudnád-e fogalmazni, hogy Te ki vagy? Minden bizonnyal. Elmondanád magadról, hogy hány éves vagy, mi a foglalkozásod, vannak-e gyermekeid, hol élsz, esetleg felsorolnád a hobbijaidat és személyiségvonásaidat, pl. “kedves vagyok az emberekkel”, “szeretem a kiszámítható dolgokat”, “kissé halogatós vagyok, nehezem szánom rá magam a cselekvésre”, “számomra a legfontosabb a család” stb, stb.
De a fenti dolgok valóban leírják, hogy te ki vagy? Aligha. Ezek sokkal inkább a minőségekről és a szerepekről szólnak.
A minőségekről már írtam előző bejegyzéseimben. Azt állítottam, hogy az emberi elme törvénye, hogy minden tartalomhoz minőséget kötünk. A szerepekről még nem volt szó, pedig ezek is alapjaiban határozzák meg, hogy mit tartunk magunkról, kinek valljuk magunkat.
A szerepeink sokfélék. Azonosíthatod magad úgy, mint lelkiismeretes tanár, önfeláldozó anya, sikeres üzletember, semmirekellő csavargó, ellenállhatatlan szívtipró, kétségbeesett munkanélküli, középkorú háziasszony, magas intellektusú értelmiségi, szerencsétlen depressziós és így tovább. Hogy milyen szerepet öltesz magadra, azt elsősorban énképed határozza meg. Mert a szerepeket az élet kínálja fel, viszont mi választhatunk a lehetőségek közül, és aztán mi játszuk el az adott szerepet, illetve szerepeket az élet színpadán.
Mivel egónk és énképünk határozza meg őket, ezek is szívósak, nehezen megváltoztathatóak, és bizonyos értelemben kötnek bennünket. Nehezíti a helyzetet, hogy a környezetünk is a szerepeink szerinti viselkedést várja el tőlünk, és ugyancsak ránk csodálkozik, ha attól eltérően kezdünk el viselkedni. Sok, éveken át visszafogott családanya szerepében élő nő például rendkívül nehezen szánja rá magát arra, hogy új frizurát készíttessen magának, pláne hogy miniszoknyát vegyen fel, még akkor is, ha vágyik erre, hiszen “mit fognak szólni az emberek”. Ez egyszerűen nem illik bele a megszokott szerepébe, a róla (és önmagáról) kialakult/kialakított képbe.
A témának esetünkben azért van jelentősége, mert a “szorongó, önbizalomhiányos személyiség”, a “depressziós beteg” stb. is olyan szerepek, melyeket ha magunkra öltünk, utána nagyon nehezen vetkőzhetjük le azokat. Hasonló a helyzet, mint az énkép esetében, szerepeinkhez is ragaszkodunk, sőt, mint láttuk, a környezetünk is minden erejével igyekszik bennük tartani minket. Az énkép az elsődleges, az életünket inkább meghatározó, neki megfelelően választjuk ki szerepeinket is. Vagyis ez utóbbiak könnyebben változhatnak, módosulhatnak, cserélődhetnek, de általában csak az énkép által megengedett kereteken belül.
Miután ezt elolvastad, nézz magadba, és próbáld meg számba venni a saját szerepeidet! Milyenek ezek? Támogatnak vagy akadályoznak az előre jutásban? A derűt és harmonikus élethelyzeteket vonzzák be, vagy a szorongást és a letargiát erősítik? Gondolkozz el ezen, és ha szükséges, igyekezz változtatni!