Tízéves a Stresszdoki Program

Az idei tavaszhoz számomra jeles évforduló kapcsolódik. 2013. március 25-én született a Stresszdoki Program a Stresszdoki Facebook oldal létrehozásával. Júniusban ezt követte a honlap az Örömcsomaggal, és az azóta is töretlenül bővülő bloggal. Több száz cikk és sok ezer segítő konzultáció az elmúlt tíz év termése. Ennek nyomán, úgy érzem, nagyon sok tapasztalat gyűlt össze bennem az emberi problémák, a lelki küzdelmek témakörében, amely tapasztalathalmaznak egy sűrített esszenciáját szeretném itt most közzétenni.

Természetesen ahány ember él a Földön, annyiféle sors és megoldandó nehézség létezik, de általánosságban kijelenthető, hogy minden felnőttkori lelki problémánk visszavezethető azokra a gyermekkori sérüléseinkre, amikor a szeretet és elfogadás hiányzott, feltételhez volt kötve, vagy áttételesen, kompenzatorikus módon nyilvánult meg. Sorsunk kihívásai, maga a karma elsősorban a korai élményeinken keresztül íródik be a bimbózó személyiségünkbe. Azt is látni kell azonban, hogy a földi lét tökéletlenségéből fakadóan bizonyos traumák kivédhetetlenek, ezért habár a megoldás, a túllépés érdekében fontos problémáink gyökerének az azonosítása, abból nem következhet a múltunk és környezetünk véget nem érő hibáztatása, önmagunk felelősségének a hárítása. A tudatos ember rálát nehézségeinek mélyebb összefüggéseire, de sorsát (vagy ha úgy tetszik, keresztjét) felvállalva aláveti magát a tapasztalatszerzés és fejlődés sokszor fájdalmas, összességében azonban mégis gyönyörűséges érlelődési folyamatának.

Az elmúlt tíz év egyik legnagyobb felismerése az volt számomra, hogy sokkal több bennünk, emberekben, a hasonlóság, mint a különbözőség. Több minden köt össze minket, mint ami elválaszt. Roppant tanulságos megtapasztalni, hogy nagyon eltérő személyiségű emberek a lelkük mélyén egészen hasonló sérülésektől szenvednek. Hajlamosak vagyunk a felszín alapján ítélni, ami sokszor megtéveszt bennünket. A pszichológus abban a különleges helyzetben van, hogy alaposabban megismerheti az emberek szélesebb körét, hiszen a kliensek a lelküknek olyan mélységeibe is betekintést engednek számára, amely rétegek mások előtt rejtve maradnak. A nagyobb emberismeret eredményeként arra döbbenhetünk rá, hogy az életünket megmérgező minden rossznak végső soron egyetlen oka van – a félelem. Ez zár be bennünket önmagunkba, ez emel falakat közénk, emiatt vannak a konfliktusaink és a szorongásaink, és ezért vagyunk manipulálhatóak. Minden ember a maga személyisége, habitusa alapján reagál erre az ősfélelemre, emiatt tűnünk olyan különbözőnek a felszínen. Ha azonban mélyebben magunkba és egymásba tekintünk, ugyanazt az ijedt gyereket találjuk, aki elfogadásra vágyik és védekezni próbál. Azt gondolom, általános életminőségünket erőteljesen meghatározza, hogy milyen mértékben tudjuk felkarolni magunkban, és felismerni másokban ezt a sérült gyermeket.

Önmagunk és mások elfogadása, a sorsunkkal való megbékélés és karmánk felvállalása azonban olyan kihívások, amelyeknek csak kellő érettség birtokában tudunk megfelelni. Az éréshez pedig idő, tapasztalatszerzés és sokszor szenvedés kell. Fontos megkülönböztetnünk, hogy mit tudunk megváltoztatni az életünkben, és mit nem. Nagyon sokat tehetünk önmagunkért. Rajtunk múlik például, hogy milyen életstílust alakítunk ki: hogy egészségesen táplálkozunk-e, mozgunk-e rendszeresen, este időben ágyba kerülünk-e, élünk-e káros anyagokkal. A mindennapok szokásai nagymértékben meghatározzák általános közérzetünket. Vannak azonban olyan vetületei is az életünknek, melyeken nem, vagy legalább is aktuálisan nem változtathatunk. A sorsunk által előirányzott rögös úton végig kell verekednünk magunkat, és ami a legrosszabb, hogy közben nem lehetünk biztosak abban, hogy valaha is révbe érünk. Tapasztalataim szerint, ez jelenti a legnagyobb kihívást számunkra. Az elfogadás és/vagy a türelmes kivárás a legtöbb ember számára jóval nagyobb nehézséget okoz, mint az, hogy aktívan kezébe vegye az életét.

Fontos megjegyezni azt is, hogy ami az egyik ember számára könnyebb, az a másiknak nehezebb lehet, amihez egyikünknek kevesebb időre van szüksége, ahhoz a másikunknak többre. Ez így természetes. Gyakran tapasztalom, hogy a blogomat figyelemmel követő klienseim egymáshoz mérik magukat. A Neki sikerült interjúsorozat egy-egy története alapján az illető személy esetleg úgy érzi, ő kevésbé ügyes és fejlődőképes, mint a számára követendő példaként szolgáló interjúalany. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a különböző életutak milyen összetett hátterűek, hogy a hasonlónak tűnő problémáknak mennyire eltérő eredetük lehet más-más emberek esetében, akkor könnyen beláthatjuk, hogy az ilyen összehasonlításnak semmi értelme sincs. Mindenki pontosan abban az ütemezésben és azon a módon tapasztal és fejlődik, amely az egyéni sorsa szerint való. Fontos, hogy ezt az egyéni sajátosságot tisztelni tudjuk magunkban és egymásban.

Végezetül engedd meg, kedves olvasóm, hogy megosszak veled egy személyesebb gondolatot is. A Stresszdoki Program kerek évfordulója alkalmából felmerült bennem a kérdés, hogy mit mondanék, mit tanácsolnék a tíz évvel ezelőtti önmagamnak, aki annak idején lelkesen útjára indította a Programot. Arra jutottam, hogy azt üzenném neki: „Tedd kitartóan, következetesen azt, amit a szíved diktál!”. Ezt javaslom neked is, aki most e sorokat olvassa. Ha a szíved, a mély, belső meggyőződésed szerint cselekszel, akkor biztos lehetsz abban, hogy amit teszel azon áldás lesz, így az üdvös lesz neked is, és a világnak is.