Olyan korban élünk, amikor egyre több új pszichés zavart azonosítanak és emelnek be a szakemberek a betegségek táborába. Ezzel párhuzamosan természetesen újabbnál újabb gyógyszereket is kifejlesztenek ezek kezelésére. Egyes szakértők szerint az egészségügy mára már „betegségiparrá” vált, és úgy gondolják, a változás hátterében a gyógyszergyártó cégek anyagi érdekei állnak. Nem tisztem eldönteni, hogy ennek mennyi a valóságalapja, azt azonban határozottan állítom, hogy a gyógyszeres kezelés egyértelműen domináns szerepet tölt be a gyógyításban, sokan nem is tudnak az alternatív terápiás lehetőségekről.
A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (angol nevéből ADHD) is viszonylag új „betegségnek” számít, 1987 óta diagnosztizálják. Azért indokolt az idézőjel használata, mert a szakemberek körében a mai napig nincs egyetértés még a meghatározás tekintetében sem; egyesek zavarként, mások tünetegyüttesként, ismét mások pszichés állapotként hivatkoznak rá. Az okokat és a kezelés módját illetően szintén nincs egységes álláspont.
A hiperaktív gyermek legtipikusabb tünetei a figyelemzavar, a túlzott és inadekvát mozgásosság, az impulzivitás, a hangulatingadozás, az ellenálló és/vagy zsarnokoskodó szociális magatartás. Kb. az 50 százalékuknál koordinációs problémák is megfigyelhetőek, illetve jellemzőjük a főként viselkedésben megnyilvánuló éretlenség is, annak ellenére, hogy sok közöttük a kifejezetten jó képességű gyermek. Bár az ADHD tünetegyüttes mind a figyelemzavart, mind pedig a túlzott mozgásigényt magában foglalja, ezek önmagukban, a másik nélkül is jellemezhetik a gyereket.
Az okokat illetően igen nagy viták folynak. Az eredeti magyarázat szerint az ADHD hátterében agyi-biokémiai rendellenességek állnak. Egyes kutatások valóban kimutattak bizonyos agyi eltérést az egészségesekhez képest, más vizsgálatok azonban ilyet nem találtak. A kutatók egy része a genetikának tulajdonítja a zavart, azt feltételezik, hogy öröklődő betegségről van szó. Olyan elméletek is vannak, miszerint valamilyen káros magzati hatás (az anya egészségtelen életmódja, túlságosan magas ólomszint az anya szervezetében, születéskor történő sérülés, stb.) okozza a zavart. A legújabb irányzat pedig a rossz étkezési szokásokat teszi felelőssé. Azt feltételezik, hogy a bolti műételekben található sok mesterséges adalékanyag (tartósítószer, színezékek, ízfokozók, stb.) fogyasztása, valamint a szervezet normális működése szempontjából nélkülözhetetlen anyagok (vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek) hiánya áll a probléma hátterében. Utóbbi nézet szerint diétával és többlet Omega 3, B-vitamin, magnézium és cink bevitellel szép eredményeket érhetünk el. Mint láthatjuk, éppen úgy, ahogy a legtöbb pszichiátriai zavar esetében, a hiperaktivitás kialakulását illetően sincs egységes álláspont a szakemberek körében.
Még ennél is nagyobb vitákat vált ki azonban a kezelés módja. Milyen terápiás eljárás vezet eredményre? És mit tehet a szülő és a pedagógus, ha szembekerül ezzel a problémával? Milyen nevelési elvek javasolhatóak? Erről írok majd a legközelebbi bejegyzésemben.