Barbi három évvel ezelőtt keresett meg szorongásos panaszaival. Több hónapon át dolgoztam vele, eközben a közérzete javult, szorongásai lassan oldódtak. Egy évvel a közös munka lezárása után küldött nekem egy e-mailt, amelyben megírta, hogy a fejlődése tartósnak bizonyult, és megköszönte a segítségemet. Mindig jólesik az ilyen visszajelzés. Most megkérdeztem, hogy megosztaná-e az olvasókkal a tapasztalatait, elmesélné-e a történetét. Nagy örömömre, igent mondott.
Kérlek, röviden mutasd be a problémát/problémákat az olvasóknak, amely(ek)től szenvedtél! Vázold fel a helyzetet: milyenek voltak a körülmények, hogyan érezted magad, milyen tüneteid voltak!
A problémám visszatérő jellegű volt. Súlyos megfelelési kényszertől szenvedtem, nagyon erős szorongásos tüneteim, alvásproblémáim voltak. Nem tudtam koncentrálni, teljesen kívülállónak éreztem magam a világban. Kilátástalannak tűnt minden. Ezenkívül erős betegségtudatom volt, azt hittem, hogy valami nagyon komoly bajom van.
Mikor és mitől kezdtek változni a dolgok? Mi indított el a változás útján? Mi volt az első lépés?
Tudtam, hogy valamit tennem kell, de nem voltam hajlandó orvoshoz fordulni, mivel az korábban is csak „tűzoltásra” volt elég, végleges megoldást sosem nyújtott. Éreztem, hogy ezt más módon kellene megoldanom. Korábban is olvastam a blogodat, nagyon tetszett a szemléleted, ezért hozzád fordultam segítségért.
Vázold fel a változás folyamatát: hogyan ment végbe, mi segített a legtöbbet, minek köszönheted, hogy sikerült megküzdened a problémáiddal?
Már az is sokat jelentett, hogy valakivel mertem nyíltan beszélni róluk, mert nagyon szégyelltem az állapotomat, azt gondoltam, ha elmondom, bolondnak fognak tartani. A legfontosabb lépés talán az volt, hogy felelősséget vállaltam a helyzetemért, és nem mástól vártam a megoldást. Emellett tudatosan törekedtem arra, hogy abbahagyjam a folyamatos agyalást, ami egyre jobban sikerült. Igyekeztem elfogadni a dolgokat úgy, ahogy vannak, ezáltal el tudtam engedni őket. Nekem szükségem volt arra, hogy kicsit spirituális megvilágításból szemléljem az életet, ezáltal megváltozott a hozzáállásom. Elkezdtem bízni magamban és másokban, az életben. Sok önfejlesztő anyagot, könyvet olvastam, és egyre inkább magaménak éreztem őket. Ezenkívül a sport is sokat segített.
Azt mondtad, sikerült abbahagynod az állandó agyalást és elfogadnod a dolgokat. Ez rengeteg embernek okoz problémát. Körülírnád, elmagyaráznád, hogy ez a te esetedben hogyan történt? Hogyan csinálhatják utánad mások? Segíts nekik, kérlek!
Először is rá kellett ébrednem, hogy éppen az állandó agyalásom okozta a problémáim nagy részét. Minél többet gondolkodtam rajtuk, annál nagyobbra nőttek, ezáltal egy ördögi körben találtam magam. Szerintem a szorongásaim nagy része is ebből fakadt. A legnagyobb előrelépést az jelentette, amikor úgymond kiadtam a kezemből az irányítást. Azt mondtam magamnak, hogy ha tényleg bekövetkezik az általam veszélyesnek vélt, rettegett szituáció, majd akkor megoldom, hiszen eddig is így történt. Továbbá tudatosan törekedtem arra, amit te is ajánlottál, hogy amikor elkalandoznak a gondolataim, akkor irányítsam vissza a figyelmemet a jelenre. Elkezdtem arra figyelni, amit éppen csinálok, a gondolataimat pedig továbbengedtem, nem fojtottam el, nem akartam “legyőzni” őket, csak hagytam, hogy menjenek tovább. Ez sok gyakorlást igényelt, de nagyon hasznosnak bizonyult.
Utólag milyen következtetéseket tudsz levonni a történtekből? Visszatekintve hogyan látod azt a kritikus életszakaszt?
Rengeteget fejlődtem általa. Úgy gondolom, minden, ami az életben velünk történik, fejlődési lehetőséget rejt magában, valamire fel akarja hívni a figyelmünket, ezért nem ellenségként, hanem barátként kell tekinteni a nehézségekre is. Nekem így, ezzel a hozzáállással sokkal könnyebb volt szembenézni a félelmeimmel, mint amikor betegségnek tekintettem az állapotomat. Minden belőlünk ered, mi adunk teret a gondolatoknak, az érzéseknek. Kár hibáztatni másokat vagy a körülményeket. Sokkal türelmesebb és megértőbb lettem, már nem akarok mindig mindent irányítani, és azt is megtanultam, hogy a dolgok nem feketék vagy fehérek, léteznek köztes árnyalatok is.
A válaszaidból az derül ki, hogy a legfontosabb változás, ami a segítségedre volt, az egyfajta szemléletváltás…
Valóban ez volt a legfontosabb változás, mivel enélkül sohasem keveredtem volna ki a magam által ásott veremből. Nálam volt jó és rossz, fehér és fekete, igaz és hamis. Köztes állapot ritkán létezett. Egész egyszerűen elkezdtem megvizsgálni egy másik nézőpontból is a dolgokat. Megkérdőjeleztem az álláspontomat, először csak egy-egy dologgal kapcsolatban, aztán az élet több területén is. A szorongásom kapcsán például már nem azt kérdeztem magamtól, hogy miért történik velem ez a szörnyűség, hanem hogy vajon mit akar üzenni a szervezetem ezzel számomra. Ez szépen lassan változott bennem, és még most is változik. Nem is vettem észre azonnal ezt az átalakulást, csak visszatekintve jöttem rá, hogy mennyire másképpen reagálok bizonyos helyzetekre.
Emlékszem, hogy amikor még tartottak a konzultációk, érzelmi-párkapcsolati problémáid is voltak. Viszont úgy tudom, azóta kiegyensúlyozott kapcsolatban élsz, boldog vagy, és a családalapítást tervezitek. Mit gondolsz, mi segített abban, hogy ide eljuss? Beszélnél egy kicsit erről is?
Igen, problémáim voltak az elköteleződéssel. Ha beléptem egy kapcsolatba, megpróbáltam 200 %-ot nyújtani, tökéletesnek mutatkozni, ami miatt egyrészt hamar el is fáradtam, másrészt pont a lényeg maradt ki a kapcsolatból: a spontán megélés, az önátadás. Itt is feltettem magamnak a kérdést, hogy mi van, ha nem az összes férfival van gond, hanem velem. Hiszen különböző emberek, a történet vége mégis mindig ugyanaz, és csak én vagyok a közös tényező. Rájöttem, hogy amíg én nem bízok saját magamban, más sem fog, amíg én nem fogadom el magamat olyannak, amilyen vagyok, addig ezt mástól sem várhatom. Ezzel kapcsolatban éltem meg a legtöbb belső harcot. Amíg nem tudtam elfogadni magam, nem hittem el, hogy valaki igazán szerethet. Ma már tudom, hogy aki jóban van önmagával, az jóban van az egész világgal, és nem mástól várja a boldogságot, hiszen az csak belülről fakadhat.
Mit javasolnál a hasonló problémákkal küzdő olvasóknak?
Elsősorban azt, hogy kérjenek segítséget, ha úgy érzik, egyedül nem tudnak megbirkózni a problémáikkal. Tegyék meg az első lépést, lépjenek rá az útra, aztán már könnyebben fognak haladni rajta! Higgyenek az életben, vegyék észre azt a sok szépséget, amit ad számunkra, próbáljanak a pozitív ingerekre koncentrálni! Ne féljenek az érzéseiktől, hiszen ha szembe merünk nézni velük, többé nem lesz hatalmuk felettünk. Legyenek türelmesek, fogadják el, hogy a változáshoz idő kell és kitartás, de nagyon megéri!
Ennél jobb zárszót el sem tudnék képzelni. Köszönöm, hogy vállaltad az interjút.