Többször írtam már arról, hogy a szorongást nem egy adott helyzet váltja ki, hanem elsősorban az, ahogyan a helyzetet értékeljük. Ugyanaz a szituáció teljesen más, akár ellentétes reakciókat válthat ki az emberekből. Van, aki imádja az állatokat, ezért ha az utcán meglát egy kutyát, legszívesebben azonnal megsimogatná. Egy másik személyben azonban félelmet válthat ki az állat látványa. Van, aki nagyon szeret utazni, örömmel tervezgeti kirándulásait, más viszont nagy tehernek érzi, ha el kell hagynia megszokott környezetét, és már az utazás gondolatára is szorongani kezd. Viszonylag kevés olyan helyzet van, amely mindenkiből pozitív vagy negatív választ vált ki, a legtöbb esetben érzelmi reakciónkat a szituáció értelmezése határozza meg, az, hogy számunkra mit jelent az adott helyzet.
Ebben viszont nagy szerepük van korábbi élményeinknek, emlékeinknek, tapasztalatainknak. Ha valamilyen szituációban sérültünk a múltban, akkor valószínűleg a későbbiekben szorongani fogunk hasonló helyzetben. Mivel az ember elsősorban érzelmi lény, ez akkor is így van, ha pontosan tudja, hogy félelmei megalapozatlanok. Ennek szélsőséges, de a jelenséget jól illusztráló példái a különböző fóbiák. Az ilyen beteg tisztában van azzal, hogy irreálisan erős félelme a fóbia tárgyával szemben megalapozatlan, mégsem tud úrrá lenni szorongásain. Vagy mégis? Emlékezzünk csak arra, hogy a múltkori bejegyzésemben is leírtam (amit már korábban is többször), hogy minden felülírható. Ez fontos mondat, hiszen ellenkező esetben a pszichoterápiának nem lenne létjogosultsága. A terápia segíthet, ez azonban általában egy lassú tanulási-fejlődési folyamat, amelyhez nélkülözhetetlen a páciens erős akarata, kitartása és gyógyulásba vetett hite is.
A félelmeinkkel, szorongásainkkal való megküzdés ugyanis nem működik erőkifejtés nélkül. (Működik így egyáltalán bármi az életben??) Megküzdés alatt a személy azon erőfeszítéseit értjük, melyek arra irányulnak, hogy legyőzze a rá ható külső vagy belső fenyegetéseket. Ez egyben fejlődési folyamat is, melynek során új készségeket sajátíthatunk el.
Megküzdési stratégiáink egyénfüggőek, mindenki másféléket részesít előnyben és alkalmaz leggyakrabban. A gyermek nem csak azért sérülékenyebb a felnőttnél, mert kicsinységéből adódóan kiszolgáltatottabb, hanem azért is, mert nincsenek még kialakult megküzdési stratégiái.
A megküzdés lehet problémaközpontú és érzelemközpontú. Mindkét félével érdemes élnünk, de más-más helyzetekben alkalmazhatjuk őket. A legfontosabb annak meghatározása, hogy befolyással lehetünk-e a helyzetre, kontrollt gyakorolhatunk-e felette. Ha igen, akkor csak döntés kérdése, hogy teszünk-e valamit. Ilyenkor ugyanis megváltoztathatjuk vagy elkerülhetjük a szorongást kiváltó helyzetet. Ebben az esetben problémaközpontú megküzdést alkalmazunk. Vannak azonban olyan szituációk, történések is, melyekre nincs ráhatásunk. Ha például elveszítjük valamely hozzátartozónkat, az visszafordíthatatlan és megváltoztathatatlan veszteség. Ilyenkor azt tehetjük, hogy enyhítjük a helyzethez kapcsolódó érzelmi reakciónkat. Magát a szituációt képtelenek vagyunk befolyásolni, viszont annak értékelését, a hozzáállásunkat módosíthatjuk. Ebben segíthet a vallásos hit, a humor, de egyes gyógynövényalapú készítmények is, mint pl. a Rhodiolin.
Ez utóbbi az érzelemközpontú megküzdés, amely óriási lehetőségeket kínál arra, hogy eredményesen megbirkózzunk olyan helyzetekkel is, melyekre közvetlenül nem tudunk hatni. Hiszen emlékszel: bejegyzésemet azzal kezdtem, hogy általában nem egy adott szituáció kelt szorongást, hanem annak értékelése. Ha ezen változtatni tudunk, sokkal nyugodtabb és harmonikusabb életet élhetünk. Ehhez nyújt segítséget az általam kínált skype tanácsadás és a terveim között szereplő szorongásoldó tréning is.
Egy, a témához illeszkedő bölcs idézettel zárom mai bejegyzésemet:
“Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”
(Assisi Szent Ferenc imája)