A sikeres és boldog élet egyik titka: tudd, hogy mit akarsz!

IrányokAki látta már a Titok című filmet, vagy olvasta a könyvet, az sokat tud a gondolatok teremtő erejéről. A pozitív gondolkodás fontosságát is azért szokás annyira hangsúlyozni, mert az ember azt vonzza be az életébe, amin a figyelmét tartja. Minden gondolatnak sajátságos rezgése van, és mivel egy nagy energiamezőben élünk, erre egy hasonló rezgés fog válaszolni, azaz az ember életében olyan tartalmak, helyzetek, emberek jelennek meg, amelyek a gondolatainak, érzelmeinek, beállítódásának megfelelnek.

Ahhoz azonban, hogy a vágyott jó dolgok tudatos teremtése sikeres lehessen, néhány feltételnek teljesülnie kell. Egyik ilyen, hogy a személy ne arról ábrándozzon, hogy majd egyszer boldog lesz a jövőben, hanem itt és most próbálja meg jól érezni magát, hiszen a jelenlegi tudat- és lelkiállapotával teremt. A másik fontos feltétel, hogy a személy hinni tudjon abban, amit be szeretne vonzani az életébe. Ha tele van kételyekkel, akkor akadályozza a céljai elérését, és az eredmény is kétséges lesz. Gyermekként a hittanórán is azt tanultuk, hogy nem elég imádkozni Istenhez, ha kérünk valamit, hinni is kell abban, hogy megkapjuk tőle. Lényegtelen, hogy Istennek vagy Univerzumnak nevezzük, ez akkor is ugyanúgy működik. És a harmadik nagyon fontos feltétel az, hogy pontosan tudjuk, mit akarunk, hogy ne legyen bennünk kettősség. Ha ugyanis nem egyértelmű a vágyunk, ha egymásnak ellentmondó rezgéseket bocsátunk ki, akkor azzal szintén akadályozzuk a beteljesülést.

Sokkal meghatározóbb dologról van itt szó, mint azt a legtöbb ember gondolná. Nagy hiányosságaink vannak ezen a téren. Ha a serdülőket megkérdezzük, hogy miként képzelik el az életüket 10-20 év múlva, kiderül, hogy nagy részüknek semmilyen jövőképe sincs. Csak hánykolódnak az életben, mert ha nincs cél, akkor az életünk hajója is csak egy helyben lebeg. A helyzet a felnőttek esetében sem jobb. Tíz ember közül jó, ha kettőnek-háromnak van határozott jövőképe, a többiek csak a mindennapi rutin szerint élik az életüket, távlati tervek és célok nélkül. Pedig minden a célkitűzéssel kezdődik, a karrierépítéstől kezdve a családalapításon át egészen a gyógyulásig. Ha el szeretnénk érni valamit, pontosan tudnunk kell, hogy mit akarunk. Csak így lehetünk képesek erős és egyértelmű rezgéseket kibocsátani, amivel a vágyott dolgokat bevonzhatjuk az életünkbe.

Hogy miről is van szó pontosan, és miért olyan fontos erről beszélni, azt két olyan példán mutatom be, melyekkel pszichológusként gyakran találkozom. Az egyik ilyen példa, amikor a személy egyedülálló és vágyik a párkapcsolatra, miközben van benne egy félelem vagy aggódás is, hogy kapcsolatban élve le kell majd mondania a függetlenségről, a szabadságról, illetve egyéb olyan dologról, melyhez erős kötődése van. Ilyenkor a két ellentétes érzés (akarja is a viszonyt meg nem is) akadályozza egymást, és a személy nem érti, hogy miért nem tud kialakítani párkapcsolatot. A másik példa az, amikor a depressziós vagy pánikbeteg páciens látszólag mindent megtesz a gyógyulás érdekében, mégsem változik az állapota. Ilyenkor nagyon gyakori eset, hogy tudattalan vagy féltudatos ún. betegséghez fűződő érdekek tartják benne a kóros állapotban. Elképzelhető például, hogy a lelke mélyén jólesik neki a betegnek kijáró megkülönböztetett figyelem, a gondoskodás, az egyes feladatok alól való felmentés. Ha így van, ez komoly gátja lehet a gyógyulásnak, hiszen a személynek két egymást kizáró dologhoz fűződik érdeke, mindkettőt egyszerre szeretné megkapni.

Ha valamivel régebb óta próbálkozunk, mégsem sikerül elérnünk, akkor érdemes elgondolkodnunk azon, hogy milyen akadályozó vágyaink, késztetéseink teszik lehetetlenné annak megvalósulását. Ezek tudatosítása feltételez bizonyos szintű önismeretet. Viszont azt gondolom, hogy önismeret nélkül az igazán harmonikus élet sem érhető el, hiszen az embernek elsősorban önmagával kell tisztában lennie ahhoz, hogy élete hajóját kormányozni tudja a cél felé.

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.

A sikeres és boldog élet egyik titka: tudd, hogy mit akarsz! bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Ágnes NAgybarta szerint:

    Hola Stressdoki! Elolvastam a cikket es magamra ismertem…ez a kettosseg el bennem is ,ami miatt tobb mint het eve nem vagyok kepes onmgam lenni, miota kulfoldon elek. Nem sajatitottam el jol a nyelvet,igy nincs szakmamnak megfelelo munkam,-ill. munkanelkuli vagyok egy alig-alig mukodo parkapcsolatban. Valtanek ,de nem merek…itt elo gyerekeim sem ertik fuggosegemet. Segitenenek,de csak ,ha mar egyedul elnek.Na ez az…hogyan?
    Udvozlom es orulok,hogy van lehetoseg olvani Ont. Agnes

  2. Boglárka szerint:

    Nagyon jó cikk aki további érdekességekre lenne kíváncsi a sikeres emberek szokásairól,azok számára találtam egy jó cikket:
    http://munkahet.hu/hirek/magazin/ez-a-kozos-a-sikeres-emberekben

Van véleményed? Mondd el gyorsan!

Az Email címed nem tesszük közzé. A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitöltened!