A lélektan egyik ága, a kognitív pszichológia igen nagy hangsúlyt helyez tapasztalataink értelmezésére. A megközelítés szerint nem az a mérvadó, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy azt hogyan képezzük le a magunk számára, hogy annak milyen jelentést tulajdonítunk. Szubjektív valóságunkban aszerint éljük meg a dolgokat, hogy miként értékeljük őket. Vegyük a repülés példáját: aki szereti a légi közlekedést, annak ez pozitív élmény, feltöltődés, aki viszont retteg tőle, annak szorongás és kínszenvedés. Ugyanarra a helyzetre a különböző emberek eltérő módon reagálnak, mert másfajta jelentéstartalommal bír számukra.
Habár bizonyos kellemetlen szituációk mindannyiunk életében adottak, melyeket nem tudunk elhárítani, abban mindig van némi szabadságunk, hogy miként közelítsünk hozzájuk. Ismert szellemi törvényszerűség, hogy a világot nem változtathatjuk meg, csupán önmagunkon alakíthatunk. Létezik egy anekdota, miszerint a király egy nap úgy dönt, hogy bejárja országát, hogy lássa, hogyan folynak ott a dolgok. „Borítsátok le a földet szőnyeggel mindenütt, hogy ne legyen sáros a lábam!” – utasítja alattvalóit. Csupán az udvari bolond merészel visszaszólni neki: „Felség, nem lenne gyorsabb és gazdaságosabb, ha egyszerűen cipőt húznál a lábadra?” Bizony, sok kellemetlen dolog adott az életünkben, és észszerűbb megküzdésnek tűnik, ha nem mindig a külső körülményeken, inkább a belső hozzáállásunkon igyekszünk változtatni.
Ez a változtatás sok esetben a történésekkel szembeni ellenállásunk feladását kellene, hogy jelentse. A legtöbb problémánk abból fakad, hogy úgy gondoljuk, a dolgoknak másként kellene lenniük, mint ahogy vannak. Szembefeszülünk a valósággal. Mi több, szembehelyezkedünk önmagunkkal is: a gondolatainkkal, az érzelmeinkkel, a testi érzeteinkkel, a személyiségvonásainkkal, a külsőnkkel… „Nem vagyok jó úgy, ahogy vagyok, másmilyennek kellene lennem!” – visszhangzik bennünk folyamatosan. Ne csodálkozzunk azon, ha ez a sok ellenállás szenvedést szül! A szorongás képlete ugyanis így írható fel:
kellemetlen tapasztalat × ellenállás = szenvedés
Korábban már említettem, hogy a képlet első tagját nem tudjuk kiiktatni az életünkből. Kellemetlenségek mindig adódnak, a stressz életünk szerves része. Az egyetlen elem, ami felett kontrollt gyakorolhatunk, amin változtathatunk, az a második tényező, azaz a saját hozzáállásunk. Rajtunk múlik, hogy hogyan értelmezzük az egyes történéseket, hogy miként reagálunk rájuk. Ellenállásunk mértéke a szorzó, ami meghatározza a végeredményt: ha az magas, a szenvedés is nagyfokú, ha alacsony szintű, a szenvedés is kisebb. Amennyiben a tiltakozásunkat sikerül nullára redukálnunk, nincs szenvedés, hiszen ha bármit nullával szorzunk, az eredmény is zéró.
Ha ez ilyen egyszerű, akkor miért kínlódunk mégis olyan sokat? Úgy gondolom, a válasz az ember belső működésmódjában keresendő. Ennek egyik fő meghatározója az, amit tudatosság-automatizmus skálának nevezhetünk. Mindannyian e tartományban mozgunk. A tudatosság végpontban a személy tökéletesen ura saját gondolatainak, érzelmeinek, reakcióinak, míg az automatizmus végpontban teljes mértékben azok uralják őt. Az átlagember ez utóbbi végpont közelében helyezkedik el, ennek megfelelően ki van szolgáltatva tudattartalmainak. Beleazonosul gondolataiba, érzelmeibe, így azok beszippantják, mint az örvény. A skálán való elmozdulás annak felismerésével kezdődik, hogy nem vagyunk azonosak belső folyamatainkkal, hogy tudattartalmaink csak vannak nekünk, ahogy a kezeink és lábaink is, de nem vagyunk azok! A tudatosodás tehát voltaképpen a valódi önmagunk felfedezése, annak az énünknek a megtapasztalása, aki kívül van a gondolatokon, érzelmeken és testi reakciókon, mert mindezek felett áll. Ő a bennünk élő megfigyelő, akiről itt (1., 2.) olvashatsz bővebben.
Meggyőződésem, hogy önmagunk tudatosságból fakadó uralása a kiegyensúlyozott élet előfeltétele. Mégpedig azért, mert általa válhatunk képessé arra, hogy kiszabaduljunk beidegződéseink, lelki automatizmusaink fogságából. A fenti képletben szereplő ellenállás a legtöbb embernél ilyen berögződés. Amíg hagyjuk, hogy a robotpilóta üzemmód működjön, sok szenvedésben lesz részünk. Önmagunk tudatos uralása révén azonban képesek lehetünk megváltoztatni hozzáállásunkat. Az új cipő egy ideig szokatlan és kényelmetlen viselet lehet, de még mindig többet ér felvenni, mint megpróbálni szőnyeggel leteríteni a világot.