A szorongás tanulható?

Az átlagember hajlamos azt gondolni a különböző pszichés zavarokról, hogy azoknak minden esetben valamilyen nagyon mély lelki okuk van, melyet a pszichoterápiában fel kell tárni. Vannak ilyen zavarok is, de ez nem annyira általános, mint gondolnánk. Különösen a szorongásos problémák esetében legalább ennyire gyakori jelenség az is, hogy a személy egyszerűen „megtanítja magát szorongani”. Szakszerű kifejezéssel élve: kondicionálja magát a szorongásra.

Amikor pánikbeteg vagy különböző fóbiáktól szenvedő klienseimmel beszélgetek, szinte mindig beigazolódik, hogy a legfőbb problémát az okozza, hogy az illető személy előre fél a kritikus helyzetektől, teljesen rágörcsöl ezekre, így amikor bekövetkeznek, mintegy előidézi magának a tüneteket. Ez minden szorongásos problémára igaz lehet. Úgy tűnik tehát, hogy a múlt rossz élményei, kudarcai nyomot hagynak bennünk, és a jövőben kerülni igyekszünk az olyan helyzeteket, amikor ezek megismétlődhetnek. Ez az elkerülő viselkedés aztán még nagyobb szorongást válthat ki, és végül az ember egy ördögi körbe kerül: a számára ijesztő szituációnak már a gondolatától is irtózik, és amikor az bekövetkezik, erős félelmei hatására tüneteket (heves szívverés, légzési nehézség, hasi panaszok, szédülés, remegés stb.) produkál, aminek következtében aztán még jobban tartani fog a hasonló helyzetektől. Furcsán hangozhat, de a szorongás valójában tanulható, építhető, fejleszthető – minél többet foglalkozunk vele, annál inkább megerősítjük. Látható tehát, hogy ezt a folyamatot nem egy mély, tudattalan lelki probléma vezérli, hanem az ember kondicionálhatósága. Könnyen lehetséges, hogy az első megjelenéskor valóban egy mélyebb, fel nem dolgozott problematika idézte elő a tüneteket, de időközben ezek leválhatnak az eredendő okról, és elkezdhetnek önálló életet élni. Előfordulhat, hogy az alapvető ok egy idő múlva megszűnik, nem jelent többé gondot, de addigra a személy már kiépítette magában az iszonyt, „megtanította” magát szorongani.

A fentieket alátámasztja az érintetteknek azon tapasztalata is, miszerint a szorongás sokat enyhül vagy egyáltalán meg sem jelenik, ha képesek hatékonyan elterelni a figyelmüket a rettegettnek megélt szituációról. Egész egyszerűen, ha a személy úgy kerül bele az ijesztő helyzetbe, hogy közben nem gondol és nem görcsöl rá, akkor meglepetten tapasztalja, hogy a tünetei elmaradnak. Pedig ha valóban valami mélyről fakadó, fel nem tárt lelki probléma okozná a gondot, akkor azt egyszerű figyelemeltereléssel nem lehetne kezelni. Ezzel a témával már korábban is foglalkoztam a blogomban, néhány egyszerű technikát be is mutattam, melyek ITT találhatók meg.

Szakemberként azon az állásponton vagyok, hogy sokszor túlmisztifikáljuk a szorongásos zavarok hátterét. Ugyanakkor nem vitatom el a tudattalanba süllyedt, fel nem dolgozott lelki problémák jelentőségét sem. A legfontosabb az lenne, hogy mind a pszichológus, mind a kliens tisztán lássa, hogy mikor okozzák a bajt elfojtott tartalmak és mikor az egyszerű kondicionálás. A pánikbetegség, a különböző fóbiák, a generalizált szorongás hátterében is állnak a páciens számára ismeretlen lelki tényezők, hajlamok, személyiségvonások. Az egyéni tanácsadás során ezeket mindig átbeszéljük, tisztázzuk, felszínre hozzuk, a valódi gyógyuláshoz ugyanis a kliensnek tudnia kell, hogy miben és miként kellene változnia. Ezzel párhuzamosan azonban a begyakorolt szorongásos viselkedésformák megváltoztatásán is aktívan dolgozunk, egyfajta újratanulás, átkondicionálás is történik. Ugyanis, ahogy szorongani meg lehet tanulni, ahogy az averzív, elkerülő beállítódást be lehet gyakorolni, úgy annak ellentétét is. Azt vallom tehát, hogy a szorongásos zavarok eredményes kezelése megköveteli egyrészt az okok feltárását (beszélgetés), másrészt a viselkedésformák megváltoztatását (különböző gyakorlatok végzése) is. Én ennek megfelelően végzem pszichológusi munkámat.

A fentiek fényében pedig talán nyilvánvaló az is, hogy a legszélesebb körben elterjedt, a pusztán gyógyszeres kezelést alkalmazó terápia mennyire lehet sikeres… Fontos lenne már belátni, hogy az ember a testi-lelki folyamatait befolyásolni tudó, az öngyógyítás képességével rendelkező teremtő lény, nem egy óriásira nőtt húsdarab, aminek a szintetikus kemikáliákra esküsző materialisták tartják.