Mai bejegyzésemben folytatom a már megkezdett téma tárgyalását és kitérek arra is, hogy a tökéletességre törekvő és így szorongásra hajlamos ember miként tud egy kissé lazítani merev belső szabályrendszerén, hogy ezáltal több életörömben lehessen része és védettebb legyen a szorongásos zavarokkal szemben.
A megfelelési kényszertől szenvedő ember egy furcsa, nehezen összeegyeztethető kettősség szorításában éli az életét: egyrészt saját értékeit illetően kishitű és ezért nehezére esik spontán felvállalnia önmagát, másrészt pedig perfekcionista és maximalista, aki nehezen viseli el saját gyengeségeit (pontosabban az általa annak minősített személyiségvonásait és mulasztásait). Utóbbinak éppen az a magyarázata, hogy úgy érzi, kiválónak kell lennie, tökéletesen kell teljesítenie ahhoz, hogy „megfelelő” legyen, hogy mások elismerjék, kedveljék, jó véleménnyel legyenek róla. Nagyon érdekes, hogy az öntudatosnak és határozottnak tűnő, akár vezető pozícióban levő emberek esetében is gyakran fellelhetőek a tudattalan kishitűség jelei, ha elemezzük a viselkedésüket és a mögötte álló személyiséget. Az ilyen ember keménység és erős munkabírás mögé rejtheti saját személyével kapcsolatos bizonytalanságát, kételyeit, és ez az álcázás néha olyan jól sikerül, hogy még önmagát is félrevezetheti.
Előző bejegyzésemben részletesen írtam arról, hogy a megfelelési igény hátterében miként áll a feltételhez kötött önértékelés, illetve, hogy ez hogyan alakul ki és épül be a személyiségbe. A szülői elvárásokat a gyermek interiorizálja és innentől kezdve sajátjaiként kezeli őket. Felnőttként már képtelen azonosítani perfekcionizmusa eredetét, úgy érzi, a tökéletesség igény saját személyiségének természetes és szerves része.
Mivel a beépült sémák maguktól értetődőknek tűnnek, az első lépés a változás útján a feltételhez kötött önértékelés veszélyének és irreális voltának a felismerése. A személynek rá kell ébrednie arra, hogy semmivel sem ér kevesebbet attól, ha bizonyos elvárásoknak nem felel meg, legyenek azok akár másoktól származók, akár önmagából eredők. Ennek puszta belátása azonban általában csak a kognitív szintet érinti, az érzelmeket alig. Viszont léteznek olyan technikák, amelyek lehetővé teszik a teremtő erővel bíró tudattalan tartalmak megváltoztatását, ezek alkalmazásához azonban többnyire szakember szükséges. Én például személyre szabott, ún. sorsfordító hanganyagot szoktam készíteni azon klienseim részére, akik megítélésem szerint a gyermekkorban belsővé tett, ma már tudattalan sémáktól szenvednek és problémáik vélhetően ezekre vezethetőek vissza.
A másik hatékony módszer az ún. „muszáj gondolkodás” kioltása a realitásnak jobban megfelelő önerősítő gondolatokkal. A szorongó személyek hajlamosak az olyan spontán belső (gondolati) monológra, amelyben a „muszáj” és a „kell” szavak nagy szerephez jutnak. A gondolatok pedig az érzelmek kiváltói. Ha perfekcionizmusra hajlamos ember vagy, javaslom, hogy megengedőbb, kevésbé szigorú, a szabályokat lazábban kezelő módon gondolkodj önmagadról és tevékenységedről. A „muszáj hibátlanul megoldanom a feladatot” helyett gondold inkább ezt: „igyekszem jól végezni a dolgom, de egy-két hiba mindenkinél becsúszhat, ez teljesen normális és megengedhető”. Vagy ha a „jó szülő feláldozza magát a gyermekeiért” gondolat kísért, cseréld le erre: „a gyermekeim is csak akkor lehetnek igazán boldogok és kiegyensúlyozottak, ha életvidám és elégedett szülőt tudhatnak maguk mellett”. Ha a görcsös megfelelési igényedet kioltó gondolatokat hosszabb ideig fenntartod és rendszeresen alkalmazod, akkor belátható időn belül érzelmileg is rugalmasabban kezeled majd a helyzeteket, amely viszont testi-lelki jólléted alapvető feltétele.