Nyugodt ember vagyok, ritkán jövök ki a béketűrésből, de most nem hagyhatom szó nélkül azt a butaságból fakadó gyűlölködést, amit manapság a környezetemben tapasztalok. Úgy tűnik, sok embernek létszükséglete a bűnbakképzés, és mindig megtalálja azokat a társadalmi csoportokat, melyekre kivetítheti saját lelki problémáit és melyeket utálhat. Ha éppen nincs más, erre a célra tökéletesen megfelelnek a cigányok, a zsidók vagy a melegek, mostanában azonban főként az egyes iszlám országokból érkező menekültek szolgáltatnak jó ürügyet a gyűlölködésre.
Nem kívánok állást foglalni olyan társadalmi kérdésekben, melyek következményei beláthatatlanok, arról sincs szó, hogy örvendetesnek tartanám az Európában tapasztalható változásokat, egyszerűen csak a tudatlanságból és rosszindulatból fakadó gyűlölködés ellen emelem fel a szavam. Azt helytelenítem, amikor ítéletet mondunk olyan emberekről, akikről semmit sem tudunk, és az ostoba és könnyelmű megnyilvánulásainkkal mások nézeteit is negatív irányba befolyásoljuk. Nemcsak a közélet szereplői, a politikusok, a művészek felelősek azért, hogy miként nyilatkoznak bizonyos dolgokról, hanem az átlagember is, mert hangoztatott véleménye hatással van a környezetében élőkre is. Ha például valaki a Facebookon gyűlöletkeltő posztot jelentet meg, azzal odapiszkít ismerősei üzenőfalára is, és az életellenes negatív energiák továbbgyűrűzésében vállal aktív szerepet. Mindezt természetesen elvből, mi több, azzal a céllal teszi, hogy felhívva a figyelmet bizonyos nemkívánatos társadalmi csoportokkal kapcsolatos veszélyekre, egy jobb világ létrejöttét segítse elő… Azt hiszem, egyértelmű az ellentmondás. Negatív dolgok terjesztésével, gyűlöletkeltéssel nem a jobb világ megteremtésén dolgozunk, hanem éppen ellenkezőleg.
Svédországi tartózkodásom során több Irakból, Szíriából, Szomáliából elmenekült gyerekkel, fiatallal találkozhattam. Megdöbbentő volt hallgatni a történeteiket, amikor elmesélték, hogy miként szöktek ki az országukból, hogy családostul vállalták az életveszélyes szökést, de útközben a legtöbben elveszítették szüleiket, hogy hogyan vándoroltak hónapokon keresztül étlen-szomjan egyik országból a másikba, mire eljutottak Skandináviába. 14-15 éves gyerekekről van szó, akik azóta sem hallottak a szüleikről, fogalmuk sincs, hogy életben vannak-e még vagy útközben kivégezték őket. Tanulságos volt személyesen megismerni olyan embereket, akikről az átlagos európai polgárnak csak sztereotípiái vannak. Meggyőződésem, hogy az előítéletek többnyire tudatlanságból erednek, meg kell(ene) ismernünk a másik embert ahhoz, hogy elfogadhassuk különbözőségében, másságában.
A gyűlöletkeltés mellett roppant károsnak tartom az összeesküvés-elméletekre épülő pánikkeltést is. A világvége jóslatok, a harmadik világháború közeledtéről vagy Európa tudatos züllesztéséről szóló híresztelések mind-mind negatív tudatprogramozás. Számomra érthetetlen, hogy miért okoz egyes embereknek perverz örömöt az, ha olyan dolgokat terjeszthetnek, aminek a bekövetkezésétől mindenki fél. Feltételezem, hogy a jelenség hátterében a hárítás pszichológiai elve áll: ha a világ gondjaival foglalkozunk, akkor egyrészt eltereljük a figyelmünket a saját nyomasztó, megoldandó problémáinkról, másrészt a társadalmi nehézségeket magyarázatként és önigazolásként is használhatjuk, hogy miért olyan rossz nekünk. Pedig elég lenne mindenkinek csak a saját életét jól élnie, akkor az egész világon rend lenne.
„A világ csak belülről változtatható meg”, írja Eckhart Tolle. Téves úton jár az, aki úgy gondolja, hogy politikai-gazdasági-társadalmi szinten meg lehet oldani az emberiség problémáit. Az pedig kifejezetten ijesztő, hogy egyesek általuk nemkívánatosnak címkézett csoportok feloszlatásában (netán kiirtásában!) látják egy szebb világ kialakulásának lehetőségét. Ha minden ember harmóniát teremtene a saját életében, és az „élj, és tanulj meg élni hagyni” elvet követné, akkor ez egy csodálatos világ lehetne. Tegyünk ezért minél többen személyes példamutatással!
Az emberek gyakran elemzik anyagi helyzetüket,de nem foglalkoznak az érzelmi életükkel .Nem tudják,hogy a negatív érzelmek tartós fennállása a legnagyobb stressz-forrás az emberi szervezet számára . ( “mindent megérteni annyi ,mint mindent megbocsátani”/Füst Milán )
Kedves Stresszdoki!
Én is azok közé az emberek közé tartozom, akik észrevették a bűnbakképzés jelenségét. Nem éppen csoportos jelenségként, hanem egyéni formában. A munkahelyemen én is áldozatul estem ennek, borzasztó amikor minden megmozdulására “nemmel” reagálnak. Tanulatlan emberek kis dolgokban korlátozzák az ember döntéseit nem észérvekkel hanem erővel. Már más részlegen dolgozom, de az előbbin jól láthattam, hogy a saját életükkel nem harmonizáló személyek szó szerint “kicsinálják” a gyengébbet. Ehhez még hozzá jön, hogy idős demens embereket ápolunk, ami elég stresszt idéz elő egyébként is. A pozicóért folytatott harc meg egy külön téma.
Viszont az én tapasztalatom a menekültekről egészen más. A héten tapasztalatam a saját bőrömön, hogy egy szerb asszony, akivel a szolgálati lakás (ami gyönyörű) kellett volna megosztanom, hogyan terrorizál és feketít be a főnökeim előtt, mert őkegyelme a családjának meg akarta szerezni. Nem tudta, hogy fizetni kell érte. És úgy gondolta, hogy 3 fővel gazdagítja a nyugalmamat. Ehhez hozzájön az is, hogy hazudott és a közös helyiségek tisztántartásában sem volt együtműködő. Nyugodt szívvel írhatom, hogy a saját takarítónőjének akart nézni.
Szóval nem erre vágyom!