A minap sétálgattam a városban, élveztem a kellemes téli napsütést. Olyan enyhe idő volt, hogy a könnyű tavaszi kabátomat vehettem fel, és szinte érezni lehetett a levegőben a tavasz ígéretét. Csodásan éreztem magam. Az egyik kereszteződéshez érkezve két, egymással társalgó idős asszonnyal találkoztam. Ahogy elhaladtam mellettük, hallottam, amint egyikük így szól: „Milyen szép idő van ma!”. Mire a másik: „Hát igen, de ez se jó, majd lesz ennek még böjtje is…” Az idős asszonynak nyilván megvoltak a maga (akár logikus vagy annak tűnő) érvei arra, hogy miért nem jó, ha télen kellemesen süt a nap, de én megütköztem ezen. Mégpedig azért, mert lehetséges, hogy a téli enyhe időnek lehetnek kedvezőtlen következményei majd a jövőben, de az nem ok arra, hogy elvitassuk a jelen pillanat, a kellemes napsütés kedvező voltát. Az is eszembe jutott, hogy ez a beállítódás mennyire általános mifelénk. Sopánkodunk, panaszkodunk, mindennek a gyenge pontjait keressük, a problémáinkon keresztül tapasztaljuk meg a körülöttünk levő világot. Pedig kint süt a nap, csicseregnek a madarak, és kellemes mélyen magunkban szívni a friss levegőt. Gyorsan elsiettem onnan, hogy ne is halljak többet a párbeszédből.
Rendszeres nemzetközi felméréseket végeznek arról, hogy hol a legboldogabbak az emberek. Nagyon sok ország vesz részt a felmérésben, és az eredmény rendszerint az, hogy a dánok a legboldogabbak. Tíz hónapos svédországi tartózkodásom alatt tapasztalhattam meg azt, amivel ezt az eredményt magyarázni tudom. A skandináv iskolákban azt tanítják a gyerekeknek, hogy legyenek nagyon boldogok és elégedettek, mert a világ legjobb pontjára születtek. Vagyis a skandinávok pozitív lelki programozást kapnak. Mit hallanak a mi gyermekeink? „Szörnyű, egyre rosszabb…”, „Élhetetlen az ország, nincs itt jövő…”, „Szegény fiatalok, csak őket sajnálom…” stb., stb. Nemzeti identitásunk részévé vált, hogy nekünk rossz. Afféle hungarikum lett a „semmi sem elég jó” beállítódás. Néha még az sem, ha kellemesen melegít a nap…
Mondhatnád persze, hogy könnyű a skandinávoknak, hiszen gazdaságilag fejlett, biztonságot nyújtó társadalomban élnek. Viszont másféle nemzetközi kutatásokat is végeznek, melyek tovább finomítják a képet. Bizonyos szempontokat értékelve összehasonlítják a különböző országokat az életszínvonal, illetve a nép elégedettsége alapján. A több mint száz országot felmérő kutatások eredményei szerint Magyarország az életszínvonal tekintetében az első harmadban helyezkedik el. Az elégedettségi listán viszont valahol a második és a harmadik harmad határán van. Úgy tűnik tehát, hogy a magyar nép elégedetlenebb, mint ahogy azt az életszínvonal alapján várhatnánk. Nagy problémák vannak az országban, ez kétségtelen. De úgy tűnik, a nagyobb baj mégis inkább a fejekben van.
Sokféleképpen lehet tekinteni az életre. Az élet számodra az, aminek tartod. Lehet ajándék, kihívás, tapasztalatszerzés, unalom, szenvedés… Az élet sok esetben ugyanazt adja mindenkinek, a kérdés csak az, hogy mit mazsolázunk ki belőle. Hogy mire van szemünk, fülünk, antennánk. Hogy észrevesszük-e, hogy süt a nap. Hogy észrevesszük-e, hogy szerető család és barátok vesznek minket körül. Hogy mire helyezzük a figyelmünket a minket érő sokféle inger közül.
A múlt nyáron történt velem, hogy szántóföldek között haladtam el a biciklimmel, amikor megláttam valami olyat, amit addig még sosem. Nem azért, mert nem volt ott, egyszerűen „nem volt rá szemem”. Feleszméltem rá, hogy milyen gyönyörű egy napraforgótábla. Olyan, mint egy hatalmas, sárgán virító virágoskert a szikrázó napsütésben. Ha festményen látom, megcsodálom, viszont eddig úgy mentem el mellette nap mint nap, hogy nem vettem észre. Elgondolkodtam. Gyermekkorom óta természetközelben élek, és ezt a szépséget csak most, a harmincas éveim közepén fedezem fel… Hol voltam eddig? És vajon mennyi csodálatos dolog van még körülöttem, melyeket még éppen úgy nem látok meg, mint eddig a napraforgótáblát??
Nyissuk ki a szemünket a szép dolgokra! Ott vannak, csak vegyük észre őket! És tanuljuk meg befogadni és élvezni a jót! Ha télen melegen süt a nap, akkor az a jelen pillanatban igen is jó! A jelen pillanaton kívül pedig semmi sincs, mindig csak az örökös MOST van.