Mindenszentek napja van. November eleje az elmúlásról szól. Megemlékezünk elhunyt szeretteinkről, virágot viszünk a sírjukra, egy kicsit gyászba öltöztetjük a szívünket.
A halál a mi kultúránkban negatív fogalomnak számít. Itt is tetten érhető, hogy mennyire fontos szerepet játszanak bármi megítélésében a társadalmi szokások és beidegződések. Vannak olyan kultúrák, ahol a halált átmenetként értelmezik kétféle létállapot között, és nem lengi körül annyi szomorúság, fájdalom és félelem, mint nálunk.
A halál természetes dolog. Talán bután hangzik ez így leírva, hiszen ki ne tudná, hogy az, csak éppen mégsem akként kezeljük. Mégpedig azért nem, mert nagyon fájdalmas elveszítenünk valakit, aki életünknek fontos részét képezi, akit szeretünk. A gyász a veszteség érzésének rendkívül erős átélése, olyan, mintha belőlünk téptek volna ki egy darabot. Megélhetjük haláleset nélkül is, ha például bármi okból meg kell szakadnia egy szeretetkapcsolatnak.
És ebből az is látható, hogy a halál és a gyász sokkal tágabb értelmű fogalmak, mint ahogy a hétköznapi életben használjuk őket. A halál az elmúlást szimbolizálja, valaminek a végét jelenti, a gyászreakció pedig az e felett érzett szomorúságot.
Semmi sem állandó az életünkben – egyedül a változás. Nemcsak az emberek és állatok mennek el, de a helyzetek, történések, állapotok is elmúlnak egyszer. És ha túlságosan kötődünk hozzájuk, akkor nagyon nehezen viseljük el a változásokat. A harmonikus és kiegyensúlyozott élet egyik fontos feltétele, hogy rá tudjunk hangolódni az élet dinamikájára, hogy könnyed elfogadással kezeljük a születés-elmúlás örökös körforgását. Ha egy helyzethez kötődünk túlságosan, akkor éppúgy sérülhetünk, mint ha egy ember elvesztése felett érzett szomorúságtól szenvedünk.
A hagyományok mindig a természet törvényeit követve alakulnak ki, nem véletlen, hogy mindenszentek és halottak napja is éppen ősszel van. Az évszakok váltakozásában is a lét örök körforgása jelenik meg. Ősszel kicsit visszavonul az élet a természetben, hogy aztán tavasszal újra nagy erővel robbanjon ki. Hát nem szép, hogy így van? Én mindkét évszakot nagyon szeretem, pedig egymás ellentétei. De mindkettő a csodálatos élet, egymástól teljesen különböző megnyilvánulásait vonultatja fel.
A pszichológiában a halál, az elmúlás képei, képzetei sokszor jelképesek. Ha egy projektív tesztben vagy az álmokban a halál képzete megjelenik, az jelentheti egy állapot vagy élethelyzet végét is. Egy „ősz” az életünkben. De ahogy minden őszt egy idő múlva a tavasz követi, úgy az elmúlás is mindig magában rejti a születést is. Egy állapot vége egy másiknak a kezdetét jelenti.
Ez az élet törvénye, a körforgás mindig működik. Sokszor fájdalmasnak élünk meg egy-egy változást, pedig magában rejt egy új lehetőséget is. Az elmúlás ezért rendkívül hasznos folyamat. Kitörli életünkből azokat a dolgokat, melyek már nem aktuálisak, már nem járulhatnak hozzá személyiségfejlődésünkhöz, és utat enged az újnak. Legyünk hálásak a változásokért, még ha nem is kívántuk őket. A természet mindig jobban tudja, hogy mire van igazán szükségünk, mint a sorsát tisztán nem látó, ösztönei és érzelmei által befolyásolt ember.
Befejezésként még ide teszek egy csodálatos idézetet, amely két rövid mondatban összefoglalja a boldog és kiegyensúlyozott élet alaptételét: „Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.” (zen bölcsesség)