Hungaropesszimizmus – tényleg olyan rossz nekünk?

Néha megkérdezem olvasóimtól, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán hányasra értékelik saját közérzetüket, az élettel való elégedettségüket. Kevesen vannak, akik 5-öt meghaladó pontszámot mondanak, 7-nél magasabb elégedettségi szint pedig csak kivételes esetekben fordul elő. Válaszold meg most magadban a kérdést: Te hányas értéket mondanál, kedves Olvasóm?

Az alapvetően alacsonynak tekinthető pontszámok realitása több okból is megkérdőjelezhető. Ebben a cikkemben azt szeretném bemutatni Neked, hogy mi indokolhatja, hogy az áttörhetetlennek tűnő 7-8-as határt átlépd.

Szilárd meggyőződésem, hogy a világ egyik legélhetőbb pontjára születtünk. Tudom, hogy a legtöbb magyar ember elvágyódik, úgy gondolja, mindenhol jobb lenne, mint itt. Én mégis azt mondom: Európa középső része csodálatos hely. Vegyük ezt tudomásul! És ha nem megy, nézzük meg más földrészek szomorú statisztikáit. Keress adatokat arról, hogy Afrika lakosságának hány százaléka éhezik, hogy Ázsia országaiban milyen embertelen körülmények uralkodnak, hogy Amerikában (még a szuperhatalomnak tekintett Egyesült Államokban is) mennyire rossz a közbiztonság. A Föld népességének túlnyomó többsége nyomorog, míg egy szintén viszonylag széles réteg a személytelenné vált modern világ eltévelyedéseinek terhe alatt nyög.

Persze tudom azt is, hogy a legtöbb magyar ember Európa gazdagabb országaiba vágyik, és nem Afrikába vagy Ázsiába. Sokan már ki is költöztek és a beilleszkedésen dolgoznak, mások csak álmodoznak egy szebb külföldi életről. Pár éve még bennem is erős volt az elvágyódás. Néhány hónapra ki is jutottam Svédországba, ahol „kolbászból van a kerítés”. Hogy ez közel sincs így, az hamar kiderült számomra, de a legnagyobb meglepetést (vagy mondjuk úgy, csalódást) nem ez okozta. A mai napig emlékszem arra, amikor néhány kinn töltött hónap után hazajöttem látogatóba. Április vagy május volt, éppen Budapestről Szeged felé robogott velem a vonat. Kihajoltam az ablakán, élvezettel néztem bele az erős napba, és mélyen magamba szívtam az oxigéndús levegőt. Minden zöld volt, burjánzott a növényzet és VILÁGOS VOLT. Svédországban ezt a fényáradatot sohasem tapasztaltam. Ekkor ott még csak alig rügyezgettek a fák, éppen csak megjelentek az első levelek és ünnepnapnak számított, amikor a felhők mögül előbújt a hunyorgó nap. Gyönyörűek a nyarak Svédországban, de azt az éltető, meleg napfény okozta élményt sohasem éltem át ott, amit akkor, a vonaton. Akkor ismertem fel, hogy mekkora ajándék számunkra a napfény és hogy mennyire nem értékeljük, pedig itt van, a miénk, és a csodával felér annak, akinek valamiért nélkülöznie kell.

De nem csak a napfénnyel van ez így. Gondolj arra, hogy a Föld milyen sok pontján problémát jelent az ivóvíz megszerzése. Te csak megnyitod a csapot és máris folyik. Megnyomod a villanykapcsolót és van világosság a szobádban. Az internetnek köszönhetően számos dolgot otthonodból is elintézhetsz, sőt még a távol élő szeretteiddel is kapcsolatot tarthatsz fenn. Szabad és szellemileg független ember vagy, aki maga határozhatja meg, hogy miként gondolkodik és hogyan éli az életét. Békében élsz, nem kell attól rettegned, hogy megölnek vagy megkínoznak, és nem kell azon gondolkodnod, hogy megéred-e a holnapot. És ami szintén roppant fontos: ismerősök, barátok, rokonok vesznek körül, akikhez szólhatsz, akikre számíthatsz, akikkel összetartozol. Most komolyan: miért elégedetlenkedünk és sopánkodunk mi annyit???

Lehet azzal a hitrendszerrel élni, hogy Magyarországon, Szerbiában, Romániában stb. borzasztóak és élhetetlenek a körülmények, és lehet úgy is, hogy a fenti dolgokra irányítod a figyelmed. Ez felismerés és döntés kérdése csupán. Írd össze magadnak, hogy miért éppen úgy jó az életed, ahogy van, és találd meg ebben a lelki egyensúlyod! Aztán egy idő múlva mérd fel a közérzeted újra a cikkem elején említett skálán. Bizonyára azt tapasztalod majd, hogy jó néhány egységgel emelkedett az elégedettségi szinted. Így legyen!