„Legyen meg a Te akaratod”

„Hatásosabb és igazabb varázsszót nem találhatsz,

amellyel lelked támogathatod, valahányszor

várakozásaid megcsalnak: Jobban tudják az Istenek.”

(Seneca)

A karácsony az egyik legnagyobb, de mindenképpen a legszebb vallási ünnepünk, amely még a nem hívő emberek számára is komoly jelentőséggel bír. Ennek okát abban látom, hogy középpontjában olyan érték áll, ami vallás- és hitfüggetlen, ez pedig a szeretet. Lényegtelen, hogy valaki hívő-e vagy sem, vagy hogy milyen felekezethez tartozik, ha a szívében szeretet lakozik, akkor rá tud hangolódni a karácsony hangulatára.

Előző cikkemben a kudarcoknak és a veszteségeknek a lelki fejlődésünkben betöltött szerepéről írtam. Nagyon tanulságos, hogy amikor igazán nehéz, kilátástalannak megélt helyzetbe kerülnek, sokszor még azok az embertársaink is Istenhez kiáltanak segítségért, akik egyébként ateistának vallják magukat. Vannak olyan emberek, akik egy-egy nagyobb sorscsapás hatására kulcsolják imára kezüket életükben legelőször. És mint ahogy előző cikkemben rámutattam, éppen ez a kudarcoknak és veszteségeknek a fejlődésünkben betöltött legfontosabb szerepe: így eszmél rá az ember arra, hogy lennie kell egy másféle, számára ismeretlen valóságnak is, hogy „kell ott fenn egy ország”, hiszen az nélkül az élet kétségbeejtően igazságtalan és teljesen értelmetlen lenne.

Az imádkozásban a legjobb értelemben vett alázat nyilvánul meg, az ember néhány percre elengedi az irányításra való görcsös igyekezetét és átadja magát a teljességet uraló szellemi törvényeknek. Ebben az alázatban és önátadásban rejlik az ima legnagyobb ereje. Az ego azonban nagyon ravasz és találékony, és ha nem vagyunk eléggé tudatosak, megpróbálkozhat azzal, hogy az imát is a saját céljainak szolgálatába állítsa. Nem véletlen, hogy leggyakrabban olyankor imádkozunk, amikor szükségünk van valamire, amikor kérünk valamit. Azáltal, hogy meghatározzuk, hogy mit és hogyan szeretnénk, és ezt mint egy kérésnek álcázott megrendelést közvetítjük az Úr felé, valójában az egónk vágyainak a megvalósítására teszünk kísérletet. A probléma abban van, hogy az ego nem látja tisztán, hogy mire van igazán szükségünk a lelki-szellemi fejlődésünkhöz és alapvetően nem is arra törekszik. Mi több, ha a vágya nem teljesül, az ego által vezérelt ember mélységesen csalódott és dühös is lehet, mert úgy érzi, Isten nem hallgatta meg őt. Nem veszi észre, hogy valójában nem is imádkozott, hanem rendelést adott le egy olyan dologra, amiről azt hitte, hogy jó lesz neki. Az ima alázatot és önátadást feltételez, hiszen azt mondjuk, hogy „legyen meg a Te akaratod”, és nem azt, hogy „alakuljanak a dolgok úgy, ahogy én szeretném”. És biztosak lehetünk abban, hogy ha a magasabb rendű intelligenciára bízzuk magunkat, akkor minden a lehető legjobb módon alakul, és sokszor azzal kapjuk meg a legnagyobb segítséget, hogy „megrendelésünket” figyelmen kívül hagyják.

Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmed, kedves Olvasóm. Ugye észrevetted, hogy imáinkban tegezzük az Istent? Nem úgy fordulunk hozzá, mint valamiféle elérhetetlen és szigorúan büntető égi hatalomhoz, hanem mint egy apához, baráthoz, szövetségeshez. És ez így természetes, hiszen a szeretet közelséget teremt, nem távolságot. Amikor egy szerető apához fordulunk segítségért, nem számít, hogy azt hogyan tesszük, a lehető legegyszerűbb módon megfogalmazott kérésünket is meghallgatja. Ez az ima esetében is így van. Nem lehet rosszul imádkozni, hiszen nem az számít, hogy mit és hogyan mondunk, hanem az az önátadás, amivel megengedjük, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogyan a saját érdekünkben alakulniuk kell.

Bízom benne, hogy a szeretet, a béke és az őszinte elfogadás jegyében telt a karácsony minden családban. Törekedjünk arra, hogy ezeknek az értékeknek megfelelően éljük hétköznapjainkat az ünnep után is!