Másodhegedűsként a saját életünkben

A hozzám segítségért forduló szorongásos és hangulatzavaroktól szenvedő emberekben fellelhető néhány közös, pszichés problémákra hajlamosító vonás. Megfigyeltem, hogy klienseim többségére jellemző, hogy háttérbe tolják saját személyüket. Egyesek kifejezetten a mártír szerepét öltik magukra, néhányan pedig csak egyszerűen igyekeznek másoknak megfelelni, tetszeni, nehezükre esik nemet mondani. Az ilyen ember számára természetes, hogy mások érdekei előbbre valóak az övéinél, valójában a másodhegedűs szerepét játssza saját életében. Az önmagunkról való tartós lemondás, érdekeink feláldozása és saját személyünk fel nem vállalása azonban súlyos következményekkel jár: nemcsak pszichés problémák jelenhetnek meg, de akár szervi elváltozások is.

Az ember nem érezheti jól magát a világban, amíg a saját bőrében sincs jól, nem gondolkodhat őszintén pozitívan a körülményeiről és a környezetéről sem, amíg önmagát nem tudja elfogadni. A jó közérzet kulcsa az, hogy harmóniában éljünk önmagunkkal. Te magad vagy az alap, minden belőled indul ki. Az az ember, aki saját magát leértékeli, elítéli, netán gyűlöli, képtelen elérni a jó közérzetet és a kiegyensúlyozott életet. Ha javítani szeretnél valóságod minőségén, kezdd azzal, hogy fejleszted az önbecsülésed.

Különösen édesanyáktól hallom gyakran, hogy egész életüket gyermekükért áldozták fel. Ha ez valóban így történt, akkor azzal nagyon sokat ártottak neki. A mártír szerepét magára öltő és szenvedő anya mellett ugyanis nagyon nehéz kiegyensúlyozott személyiséggé fejlődni. A szülő, akár jól, akár rosszul érzi magát, azt fogja kisugározni a környezetébe is. A gyermek pedig átveszi a rezgéseket. Ha egy anya háttérbe tolja önmagát és szenved, akkor ilyen tudattalan programot fog átadni csemetéinek is. Ezzel szemben az önmagát elfogadni és szeretni tudó szülő harmóniát és erőt sugároz, amivel a gyermekeinek sokkal, de sokkal többet ad, mint ha az áldozat szerepében jelenik meg előttük.

A nevelésben különösen fontos, hogy a saját helyzeted jó és stabil legyen, hiszen csak így tudsz családodnak is biztonságot és védelmet nyújtani. Képzeld el a következő szituációt: repülőgépen utazol kiskorú gyermekeddel. Hirtelen vészhelyzet adódik, használni kell az oxigénmaszkot. Néhány másodperc áll rendelkezésedre, hogy eldöntsd, melyiktek arcára teszed fel először. Hogyan döntesz? Hogy az adott helyzetben ki mit tenne ösztönösen, az ott derülne ki. Ugyanakkor szocializációnknak köszönhetően erre az elméleti kérdésre a legtöbb ember azt a választ adja, hogy természetesen a gyermekének adja fel előbb a maszkot. Úgy tanultuk meg, hogy háttérbe kell tolnunk, szükség esetén fel kell áldoznunk magunkat, mert így „helyes”. Azonban a helyzet még ebben az esetben is fordított: a saját arcodra kell először felhelyezned az oxigénmaszkot, hogy a gyermekednek továbbra is segítséget tudj nyújtani a veszélyben. Felnőttként azzal tehetsz érte legtöbbet, ha megőrzöd a képességed, hogy a támasza légy. És ettől a konkrét szituációtól elvonatkoztatva is feltehető a kérdés: egy szerető és jó szándékú, ám önmagában bizonytalan, erőtlen és önértékelési gondokkal küzdő szülő milyen támaszt tud nyújtani, és milyen mintát tud közvetíteni gyermekeinek?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de minden körülötted élő embernek, sőt, az egész világnak azzal teheted a legtöbbet, ha megtanulod elfogadni és szeretni önmagad, mégpedig úgy, hogy mindeközben nem válsz egoistává sem. Az az ember, aki erre képes, harmóniát sugároz magából. Ennél nagyobb ajándékot pedig nem adhatsz sem a családodnak, sem a tágabb környezetednek.