A depresszió népbetegséggé vált az utóbbi évtizedekben, enyhébb vagy súlyosabb formája az emberek jelentős hányadát érinti valamely életszakaszban. A szorongás szintén általános problémának számít, a stressz mindennapjaink szerves részét képezi. A feszültséget már-már normális jelenségnek tartjuk, mert „ilyen az élet”. De tényleg az a helyes, ha belenyugszunk ebbe?
Aki reggel városi busszal vagy villamossal jár munkába, figyelje meg utastársait! Sok-sok kimerült és feszült arccal fog találkozni. Az emberek üres tekintettel néznek maguk elé, azonnal feszültté válnak, ha valami apró kellemetlenség éri őket, és már akkor fáradtnak érzik magukat, amikor a munkahelyükre megérkeznek. Pedig az aznapi nehézségek általában még ezután következnek. És a munkaidő leteltével folytatódik a taposómalom: az emberek sietnek haza, hogy ellássák otthoni teendőiket, megoldják magánéleti konfliktusaikat, helyt álljanak az élet egyéb területein. A legtöbben este holtfáradtan zuhannak az ágyba és azzal a gondolattal alszanak el, hogy reggel kezdődik minden elölről…
Mi az oka annak, hogy az emberek többsége így éli az életét? Miért a feszültség és a keserűség határozza meg sokunk mindennapjait? Miért nem tudunk valamennyien lelkesedni, örülni az életnek, értékeinknek, egymásnak? Ezeket a nehéz kérdéseket próbálom ma megválaszolni.
Döbbenetes, hogy mennyi ember nem rendelkezik stabil jövőképpel, célokkal, perspektívával. A mindennapos lótás-futás közepette sokan nem is gondolkodnak el azon, hogy mindezt MIÉRT teszik? Figyelmüket teljesen lekötik a problémák, a megoldandó feladatok. Ezért ha az átlagembertől megkérdeznénk, hogy mi az életcélja, vagy semmit sem tudna mondani, vagy nem konkrét válaszokat adna, mint pl. „Szeretném jól végezni a munkámat”, „Sikeres embereket akarok nevelni a gyerekeimből”, „Egészséges akarok lenni” stb. Ezekkel az általánosan megfogalmazott, bizonyos fokig mindenki által magáénak vallott törekvésekkel az a baj, hogy esetükben nem állapítható meg a konkrét végállapot, nincs határidő, nincsenek pontos kritériumok, így sohasem tudhatjuk biztosan, hogy elértük-e már a célunkat vagy sem. Következésképpen nem szolgáltat valódi sikerélményeket sem. Pontos, körülhatárolt célokra van szükségünk ahhoz, hogy tudjuk, miért kelünk fel reggel, miért csináljuk végig a napot, miért küszködünk a nehézségekkel. Csak így van értelme a mindennapok fárasztó küzdelmeinek. Ellenkező esetben marad a céltalanság, az élet értelmetlenségének érzése, valamint az ezekből eredő rossz közérzet, szorongás és depresszió.
A célok hiánya mellett egy másik jelentős oka a hangulatzavarok és a szorongásos kórképek gyakori előfordulásának, hogy hagyjuk, hogy a negatív emberek, hatások és információk határozzák meg lelkiállapotunkat, világnézetünket. „Nincsenek lehetőségek…”, „Nagyon nehéz az élet…”, „Hogyan lehetnék kiegyensúlyozott, ha ennyi problémám van…” és így tovább. Ugye ismerősek az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások. Minél többször halljuk őket, annál jobban belénk fészkelik magukat. És egyszer csak azt vesszük észre, hogy már mi magunk is ilyen mondatokat mondunk, és ez a látásmód határozza meg gondolatainkat is. Csoda-e, ha a mai gyerekek és fiatalok, akik úgy nevelkednek, hogy folyton válságról, krízisről, világvégéről hallanak, nem eléggé lelkesek és motiváltak, és nincs stabil jövőképük?
De mit lehet tenni? – kérdezheted. Hiszek abban, hogy mindenki eldöntheti, mit kezd az életével. Eldöntheti, hogy mire figyel, miben hisz, hogyan gondolkodik. És az is csak rajtunk múlik, hogy tűzünk-e ki célokat vagy sem.
A magam eszközeivel megpróbálok segíteni mindazoknak, akik szeretnének tenni önmagukért. Ezért indítottam el az Életminőség Javító Projektumot, amelyet a vasárnapi bejegyzésemben fogok részletesen bemutatni – videóval. Megtudhatod, hogy milyen konkrét segítséget nyújthat akár számodra is. Lehetséges, hogy ez fog segíteni abban, hogy megváltoztasd az életed. Várlak vissza szeretettel vasárnap.