Mit tehet az ember, ha olyan élethelyzetbe kerül, amelyben nem érzi jól magát, amelyből szabadulni szeretne? Ilyen esetben két lehetőségünk van: vagy a szituációt változtatjuk meg, vagy a hozzáállásunkat. Bármelyik utat választhatjuk, csak tegyünk magunkért valamit! Egyetlen rossz döntés van csupán, – amikor benne maradunk egy olyan helyzetben, amely ellen egész lényünk lázad.
Nézzük meg kicsit közelebbről a lehetőségeket! Vannak olyan állapotok, szituációk, amelyeken tudunk változtatni, és vannak olyanok, amelyeken nem. Az első esetben látszólag könnyű dolgunk van: konkrét lépéseket kell tennünk a probléma megoldása érdekében. A legtöbb ember azonban mégsem lép, mert változtatni sohasem könnyű. Kötnek bennünket a szokásaink, a beidegződéseink, nem szeretünk kilépni a komfortzónánkból. Van egy találó mondás, miszerint „az emberek nagy része nyakig ül a szarban, és annak örül, hogy nem hullámzik”. Eléggé nyers megfogalmazás, de jól kifejezi a lényeget. Sokan inkább tűrnek és nyögnek a nehézségek súlya alatt, ahelyett, hogy változtatnának az életükön. A többség már csak akkor tesz lépéseket önmagáért, ha a helyzet teljesen tűrhetetlenné válik – de jobb későn, mint soha. És vannak olyanok is, akik még ilyenkor sem veszik kezükbe életük irányítását.
Előállhatnak azonban olyan élethelyzetek is, amelyekből nem léphetünk ki azonnal. Ilyenkor a hozzáállásunkon kell változtatnunk, hogy elviselhetőbbé tegyük a szituációt. A teendőnk ebben az esetben az, hogy megvizsgáljuk a körülményeket más perspektívából is, megállapítjuk, hogy mit profitálhatunk a nehézségből, mit tanulhatunk belőle. Többnyire a legkeményebb leckékből tanuljuk a legtöbbet, és ezt a tudást, tapasztalást a későbbiekben felhasználhatjuk életminőségünk javítására. Bizony, a problémák is értünk vannak, nem ellenünk. Igyekezzünk felismerni a nehézségekben a rejtett lehetőséget, ahelyett, hogy átadnánk magunkat a kétségbeesésnek és a szenvedésnek.
A pozitív gondolkodás a harmonikus élet egyik alapfeltétele. Sok tévhit kering azonban a köztudatban vele kapcsolatban. Ha ugyanis görcsösen igyekszünk elhitetni magunkkal, hogy a rossz dolgok valójában jók, az nem pozitív gondolkodás, hanem buta önáltatás. Ráadásul, mivel ennek általában tudatában is vagyunk, nem is működőképes. A valódi pozitív gondolkodás reális alapokra épül, és a következőket foglalja magában: 1. tudomásul vesszük a problémát, és elfogadjuk, hogy dolgunk van vele, 2. igyekszünk felismerni, hogy mit profitálhatunk, mit tanulhatunk a szituációból, 3. tudatosan keressük a kiutat, és amikor arra alkalom kínálkozik, változtatunk.
Életünk alakulása elsősorban tőlünk függ. Nagyon sok ember a környezetét, a szüleit, a házastársát, a főnökét vagy éppen a társadalmi viszonyokat okolja saját problémáiért. Ez azonban csapda, ugyanis amíg azt hisszük, hogy mások határozzák meg életünk alakulását, amíg hárítjuk a személyes felelősségünket, addig semmit sem tehetünk önmagunkért. Az a személy például, aki úgy tartja, hogy a rossz gyerekkora egy életre megpecsételte a sorsát, és az összes problémájáért a szüleit teszi felelőssé, nem képes hatékonyan változtatni az életén. Ehhez ugyanis az kell, hogy felismerjük, akármi is történt a múltban, az egyrészt már nincs, másrészt tanultunk belőle, és csak a mi döntésünk, hogy kesergünk-e miatta, vagy talpra állunk és a jövő felé fordulunk.
Ebben a személyiségfejlődési folyamatban egy pszichológus nagyon sokat segíthet. Szakemberként nem vagyok híve a folyamatosan a múltban vájkáló, egy helyben toporgó analitikus terápiáknak; ezek sok esetben igen hosszadalmasak és nem eléggé hatékonyak. Klienseimmel végzett munkámban roppant fontosnak tartom a személyes felelősségükre való rámutatást, annak felismertetését, hogy ő nem egy szerencsétlen beteg ember, hanem a sorsáért tenni tudó kompetens személyiség. Meggyőződésem, hogy hitet és erőt adni a legtöbb, amit egy ember megtehet másokért – ez a hivatásom és szakmai hitvallásom.