„Ha kopogtatsz egy ajtón, és elutasítanak, az a dolgod, hogy lerázd a port a sarudról, és továbbmenj; ne is próbáld rugdosni azt az ajtót. Te megtetted a kötelességed.” (Louis Zamperini)
Egyik kedvenc hasonlatom szerint az ember olyan „sakkjátékos”, aki csak egy-két lépést lát előre abban a nagy társasjátékban, amit életnek nevezünk. Szeretné kontrollálni az eseményeket, de ez viszonylag ritkán sikerül neki. Egyrészt azért, mert az irányítást olyan dolgokra is ki kívánja terjeszteni, amelyek nem az ő hatáskörébe tartoznak, másrészt pedig a tisztánlátás hiányából fakadóan sokszor sötétben tapogatózik. Az ego késztetéseiből kiindulva elgondolja, hogy mire van szüksége, mitől érezné jobban magát, és mindenáron azt szeretné elérni, megvalósítani. Amennyiben próbálkozásai csődöt mondanak, dühös, frusztrált és lehangolt lesz. Egyesek ilyenkor rossz szájízzel feladják a dolgot, mások görcsösen próbálkoznak tovább. Egyik választás sem a lelki béke irányába mutat. A valódi megoldás mindig ugyanaz: annak felismerése, hogy sikertelenségeink éppúgy értünk vannak, mint a sikereink, azaz terveink meghiúsulása arra utal, hogy nem a megfelelő úton indultunk el.
Kész szerencse, hogy az élet néha falakat emel elénk, hogy ezzel megakadályozzon bennünket terveink megvalósításában. Az átlagember ugyanis nem látja át az élet rejtett ok-okozati összefüggéseit, így sokszor rossz döntéseket hoz. Valóban szerencse, ha ilyenkor a sors közbeszól, és nem enged bennünket tovább a téves irányba. Keserves leckék sorozatán keresztül jut el az ember arra a felismerésre, hogy a sikertelenségek is az érdekeit szolgálják. Hogy ez gyorsabban és könnyebben megtörténhessen, érdemes olykor visszatekinteni az életünkre és önvizsgálatot tartani. Ez segíthet abban, hogy a múlt tapasztalatain keresztül megértsük a problémák és sikertelenségek okát, és meglássuk a bennük rejlő lehetőségeket.
Profitálás a nehézségekből – így nevezem azt a pszichológusi munkában is jól alkalmazható gyakorlatot, amikor a kliens, visszatekintve addigi életére, felidézi a múltban átélt kudarcokat, problémákat, akadályokat, és figyelmét arra irányítja, hogy milyen útra terelték azok. Bizonyos idő távlatából ugyanis már jól látható, hogy az aktuálisan megszenvedett élethelyzetek végső soron pozitív irányba hatnak. Sokszor éppen azon történések eredményeként javul az életminőségünk, amelyek ellen a legjobban tiltakoztunk. Próbáltunk ellenállni nekik, mert ismeretlenek voltak, és így bizonytalanságot keltettek bennünk. Az ego az általa jól ismert sémák alapján szervezné az életet, de egyrészt hiányzik belőle az igazán eredményes életvezetéshez szükséges tisztánlátás, másrészt az új impulzusok kirekesztésével akadályozná a lélek fejlődését. Mivel azonban létünk legfontosabb célja éppen a fejlődés, a sors (vagy ha úgy tetszik, a bölcsebb énünk) sokszor keresztülhúzza az ego számításait. Ilyen esetekben éljük át a düh, a frusztráció és a csalódottság kellemetlen érzelem-elegyét. Néhány év elteltével viszont már felismerhetjük az egykori terveink meghiúsulásában rejlő pozitív lehetőségeket.
Az olvasmányélmények arra alkalmasak, hogy gondolkodási folyamatokat indítsanak el bennünk, hogy felhívják a figyelmünket bizonyos összefüggésekre. A valódi megélés, megtapasztalás azonban csak belülről, a lélek mélyéről fakadhat. A személyes élményhez a saját, egyéni tapasztalataink segíthetnek hozzá bennünket. Ezért nem ajánlom egyetlen olvasómnak sem, hogy elhiggye nekem vagy bárki másnak, hogy a problémái az érdekeit szolgálják, inkább győződjön meg erről maga. Némi önismeret és elemzőképesség birtokában bárki felismerheti a múltbéli nehézségei és a lelki fejlődése közötti szoros összefüggéseket. A fejlődés pedig sohasem öncélú folyamat, a boldogabb és kiegyensúlyozottabb jövőt irányozza elő. Tehát minél tisztábban látod a múltad problémáiban rejlő, mára megnyilvánult pozitív lehetőségeket, – a szemléletváltásnak köszönhetően – annál könnyebben és eredményesebben kezeled majd a jelen nehézségeit is.