Neki sikerült – Dániel története

Dánieltől néhány napja kaptam üzenetet, nagyjából egy évvel azután, hogy lezártuk a közös munkát. Örömmel és büszkén jelentette, hogy az elért eredményeink tartósnak bizonyultak, élete kiegyensúlyozott, jól érzi magát. Szívesen vállalta esetének megírását, mert – mint mondta – neki is sokat segítettek korábban a blogban megjelent sikertörténetek. Bízunk benne, hogy az ő története is sok embernek jelent majd vigaszt, támaszt, útmutatást.

Gyermekkorom óta voltak szorongásos problémáim, első ilyen emlékeim az általános iskolából erednek. A szorongás többféle módon volt része az életemnek. Egyik formája a dolgok túlgondolása, az “agyalás” volt.  Gyakran rágódtam dolgokon, különféle történeteket szőttem, elképzelve a lehető legrosszabb végkifejletet. Ezek a gondolatmenetek leggyakrabban betegségekhez kapcsolódtak. Sokszor képzeltem be magamnak jelentéktelen tünetek alapján, hogy valami halálos kórban szenvedek. Az internetes információgyűjtés jellemzően csak tovább rontott a helyzeten. A másik jelentős szorongásforrás az volt, hogy nehezemre esett vitás helyzetekben kiállni magamért, a konfliktusokat igyekeztem elkerülni. Volt bennem egy erős megfelelési kényszer, nem akartam másoknak gondot okozni, ezzel viszont saját magamat szorítottam háttérbe. Az efféle meghunyászkodás sokszor szégyenérzetet keltett bennem, de képtelen voltam rajta változtatni. Az évek múlásával a szorongásos tüneteim egyre erősebbek lettek, végül már olyan testi tüneteket is okozva, mint a hidegrázás, a légszomj, a szédülés, vagy a magas vérnyomás. Többször előfordult velem, hogy arra riadtam fel éjszaka, hogy nem kapok levegőt. Ezeket a szituációkat nagyon rosszul éltem meg, rendszeresen hatalmába kerített a halálfélelem és a pánik. Könnyebb és nehezebb időszakok váltogatták egymást, de összességében egy folyamatosan romló tendenciát tapasztaltam. Elérkeztem egy olyan ponthoz, amikor már úgy éreztem, az életminőségemet oly mértékben rontják ezek a negatív gondolatok és kellemetlen tünetek, hogy nem szeretnék tovább így élni. Ekkor kerestem fel Adolfot. Korábban már gyakran olvasgattam a blogját, megnéztem az interneten fellelhető videóit, amelyek átmenetileg sokat segítettek, de azt éreztem, ez így kevés nekem, szükségem lenne személyre szabott útmutatásra is.

A közös munka során elindult bennem egy áthangolódás, amely több szinten zajlott. Sokat jelentett, hogy egy külső szemlélő segítségével objektív módon rá tudtam látni a személyiségem és az életem olyan jellegzetességeire, amelyek az önismereti munka hiányában valószínűleg örökre rejtve maradtak volna számomra. Rá kellett jönnöm például, hogy a kellemetlen, kínos helyzetekre tudattalanul úgy reagálok, hogy mind a negatív, mind a pozitív érzelmeim jelentős részét elfojtom magamban. Ez nagyon sok belső feszültséget okozott bennem. A közös munka során lassan megtanultam, hogy miként tudom tetten érni és beazonosítani a reakcióimat, az érzéseimet. Ennek a tudatosságnak a kifejlesztése fontos képességnek, erőforrásnak bizonyult. Nemcsak saját magamat, de a környezetemet is objektívebb nézőpontból tudtam megfigyelni, és nagyon sok olyan hatásra láttam rá ezáltal, amelyek erősen meghatározták az életemet. A gyermekkor és a jelen összefüggéseinek, a családi dinamikának a megértése segítségemre volt abban, hogy tisztábban lássam, mi vezetett az aktuális állapotomhoz. Felismertem azt is, hogy a családunkat tulajdonképpen ugyanazok a lelki problémák jellemzik generációk óta. Emellett nagyon sokat segítettek az Adolftól tanult relaxációs technikák is, illetve az, hogy részletekbe menően elemeztük azokat a konfliktusos helyzeteket, amelyekben a régi sémák működése miatt nem tudtam megfelelően helytállni.

Habár a szorongásaim sokáig fennmaradtak, azt kell mondanom, hogy a munka hatására gyökeres változás állt be az életemben. Korábban elképzelhetetlen lett volna számomra, hogy egyszer úgy fogok élni, hogy már nem a szorongások határozzák meg a mindennapjaimat. Ezek teljesen mostanáig sem szűntek meg, és az agyalás is részét képezi az életemnek továbbra is, de a korábbiakhoz képest már jelentéktelen mértékben. A kritikus szituációkat megtanultam kezelni a relaxációs technikákkal, és nem táplálom már őket annyi érzelemmel, félelemmel, mint régen. Sokkal tudatosabban élem az életem, képes vagyok a különböző helyzeteket külső szemmel nézni, ami a konfliktusok és problémák kezelésében óriási segítséget jelent. Ha kihívással találom magam szemben, már tudatosan nem a menekülést választom. Bátrabban felvállalom a véleményemet, és érvényesítem az akaratomat. Ez eleinte sok energiát emésztett fel bennem, de gyakorlással egyre könnyebben ment. Mindez új ajtókat nyitott meg az életemben, rendkívül sokat profitáltam belőle érzelmileg és anyagilag egyaránt. Ami a tudatos rálátást illeti, egyre több szituációban ismerem fel magamban a szüleimtől és a nagyszüleimtől tanult viselkedési mintákat, például azt, hogy gyakran a nagyapám nevelési módszereit alkalmazom ösztönösen a saját gyermekem nevelése során. Ezeket már időben el tudom csípni magamban, és le tudom állítani. Amit szintén nagyon pozitív eredménynek tartok, az az érzelmi működésemben beállt változás. Az érzelmeimet megtanultam jobban megélni, kimutatni, illetve felismerni azokat a szituációkat, amikor elfojtom őket. Emellett az empátiás készségem is javult. Rálátva, hogy milyen rejtett belső tényezők határozzák meg a viselkedésünket, már gyakrabban felismerem mások lelki problémáit is, és nagyobb együttérzéssel tudok az emberek felé fordulni. Ennek az alapja valószínűleg az, hogy már önmagammal szemben is empatikusabb, elfogadóbb vagyok. Korábban félelemmel töltött el, ha beszélnem kellett az érzéseimről, attól tartottam, hogy ha megmutatom az érzékeny énemet, azzal támadási felületet adok másoknak. Ez mára megszűnt. Sokkal szabadabban fejezem ki magam, ami az emberi kapcsolataimra is jótékony hatással van.

Azt tapasztalom, hogy Magyarországon a lelki egészség karbantartásának fontossága nincs eléggé a köztudatban. Az önismereti munka eredményeként már könnyebben észreveszem a környezetemben a lelki problémákkal küzdők tömegeit, akik szenvednek az életükben. Úgy gondolom, hogy mindenki megérdemli a teljes életet, de ennek érdekében tenni kell. Ezért arra biztatok mindenkit, hogy tegye meg a szükséges lépéseket önmagáért.