“Stresszdoki, te vagy az utolsó esélyem!”

Sokszor a mindennapi történések szolgáltatnak témát a cikkeimhez. Klienseimmel végzett munkám során sok olyan jelenséggel találkozom, számtalan olyan tapasztalatot szerzek, melyet érdemesnek tartok arra, hogy itt, a blogomban is feldolgozzam. Véleményem szerint, a mostani téma is fontos dolgokra mutat rá.

Többször megtörtént már, hogy a címben megfogalmazott „segélykiáltással” fordult hozzám a potenciális kliens. Egyrészt nagyon megtisztelő, ha valaki ekkora bizalmat szavaz nekem, másrészt azonban azzal is tisztában vagyok, hogy amíg az illető személy ilyen hozzáállást tanúsít a segítő foglalkozásokkal kapcsolatban, addig semmilyen kezelés sem lesz igazán hatékony. A pszichológus ugyanis nem lehet senki „utolsó esélye”, mert nem megmentő. A közös munka eredményessége elsősorban attól függ, hogy a kliens milyen mértékben vállal felelősséget a saját életéért és mennyit dolgozik a fejlődésén. Minden embernek első és utolsó esélye is önmaga! Ezt a felelősséget nem lehet átruházni másra – se barátra, se családtagra, se szakemberre. A pszichológusunk, a házastársunk, a szülőnk, később a gyermekünk segíthet, támogathat bennünket, utat mutathat nekünk, de az úton végigmenni nem tud helyettünk. Ez nem is dolga, hiszen nem vehetjük el egymástól a megtapasztalás, a megszerzendő tudás lehetőségét. Minden nehéz élethelyzet valamilyen leckét rejt magában, és a személyiség fejlődéséhez nélkülözhetetlen, hogy a személy maga bogozza ki életében az összekuszálódott szálakat és oldozza ki a lelki csomókat. Ha ezt valaki megtehetné helyettünk, akkor nem fejlődnénk. Ezért a nehézségeket nem lehet és nem is kell átvállalnunk egymástól; segítséget nyújthatunk természetesen, de a problémáit végső soron mindenki csak maga oldhatja meg.

Biztos vagyok benne, hogy a fenti mondatokat végigolvasva mindenki azt gondolja magában, hogy a leírtak maguktól értetődőek. Az is nyilvánvaló, hogy akik az utolsó esélyüknek neveznek engem, ők is pontosan tudják, hogy a nehézségeikkel nekik kell megbirkózniuk. Racionális elménkkel tisztán látjuk ezt, érzelmi szinten viszont sokszor másként működünk. Ezért kell beszélnünk erről. Megtörténhet ugyanis, hogy a legjózanabb gondolkodású kliens is csodavárással közelít a szakemberhez. Vannak olyan páciensek, akik azt hiszik, mindent megtesznek az állapotuk javítása érdekében pusztán azzal, hogy heti egy-két alkalommal elmennek szakrendelésre. Hasonló helyzet az is, amikor valamilyen tabletta szedésétől reméljük a teljes gyógyulást. Ilyenkor a személy (bár ebbe talán nem gondol bele), a pszichológustól és/vagy az alkalmazott szertől várja, hogy megoldódjanak a problémái. A kezelés viszont csak akkor működhet, ha a kliens tisztában van azzal, hogy ehhez bizonyos mértékben változtatnia kell az életmódján és a gondolkodásmódján, még akkor is, ha ez nagyon nehéz és kényelmetlen. Ha rossz szokásainkat nem hagyjuk el, ha nem teszünk konkrét lépéseket a javulás érdekében, ha nem dolgozunk aktívan magunkon, akkor a beszélgetések önmagukban igen alacsony hatásfokúak. Éppen ezért, ha valaki azzal keres meg engem, hogy az utolsó esélyt látja bennem, mindjárt az elején tisztázom vele ezeket a dolgokat, hiszen roppant lényegesnek tartom, hogy a személy megértse: a közös munka eredményességéhez nagyon fontos az, hogy felelősséget vállaljon önmagáért, az állapotáért, az életéért.

Amikor egy klienssel a Skype tanácsadás végére érünk, mindig megkérdezem tőle, hogy mi volt számára a leghasznosabb a foglalkozás-sorozatban, mitől fejlődött a legtöbbet, melyik átbeszélt téma vagy elvégzett gyakorlat segítette leginkább a változásban. A minap nagyon örültem, mert egyik kliensem azt mondta, a legnagyobb lelki támogatást az adta neki, hogy a tanácsadás során sikerült felismernie, hogy a problémák megoldásához szükséges erő benne van, így bármivel meg tud birkózni a jövőben. Azt hiszem, ez a legtöbb, amit egy segítő elérhet. Nem az a cél, hogy külső segítséget nyújtsunk, hanem hogy rávezessük a másik embert arra, hogy minden eszköze megvan ahhoz, hogy rendbe rakja az életét. Ezeket csak fel kell ismernie magában és alkalmaznia kell. Hiszem és vallom, hogy bármilyen segítség akkor éri el a végső célját, ha ez megvalósul. Tegye hát meg ezért mindkét fél a tőle telhető legtöbbet!