Az egyik dolog, amiért nagy örömömet lelem a Stresszdoki Programban, az az interaktivitás. Rengeteg emberrel kerülök kapcsolatba, sok sorsot megismerek és olyan információk és értékes tartalmak is eljutnak hozzám, melyekkel másként talán sohasem találkoznék.
Néhány napja például egy pánikbetegséggel és agorafóbiával küzdő kliensem küldött át nekem egy humoros videót, azzal a kísérőszöveggel, hogy nemcsak jót nevetett rajta, hanem úgy gondolja, van is némi igazságtartalma. Megnéztem a videót és ugyanúgy hatott rám, ahogy őrá: a könnyed, megmosolyogtató jelenet mögött nagyon is komoly üzenetet fedeztem fel, olyat, amely a hagyományos pszichiátriai irodalomból kimarad. Mégpedig azért, mert a szenvedés megélés szintű, mélységesen emberi vonatkozására hívja fel a figyelmet, amellyel a szigorúan egzakt kritériumoknak megfelelni igyekvő tudomány nemigen tud mit kezdeni.
Nézd meg a 6 perces videót, mielőtt világosabban is kifejtem, hogy miről van szó!
Úgy gondolom, egy súlyosan szorongó, fóbiától vagy pánik szindrómától szenvedő ember olyan mértékben érti meg a videó mélyebb üzenetét, amilyen mértékben megismerte már saját állapotát. Ezeknek, a legtöbbek által betegségnek, általam állapotoknak nevezett zavaroknak az ismérve ugyanis az irreális félelem, amely a szenvedő személy tudatának gonosz, önpusztító játéka. Az ilyen ember önmagának teremt meg egy ijesztő szubjektív valóságot, amelynek a realitáshoz többnyire semmi köze sincs.
Bár általában ezek a pszichés zavarok is valós alapról indulnak (pl. a pánik szindróma egy heves szívveréssel és fulladásos rohammal kísért rosszulléttel), később már sokkal inkább a megalapozatlan rettegés és szorongás veszi át a főszerepet. A személy lassan a saját félelmeinek a rabjává válik, megteremtve ezzel magának egy olyan szubjektív valóságot, amely minden kézzelfogható külső ok nélkül is képtelenné teheti a normális, kiegyensúlyozott életvitelre.
A tudat nagyon gyakran az ember ellen dolgozik. Észrevétlen, kifinomult cselekkel irányítja életünket és elhiteti velünk, hogy ő és a valóság egy és ugyanaz. Az ő szemüvegén át látjuk a világot és benne önmagunkat, rajta keresztül éljük meg a történéseket. Óriási átverés áldozatai vagyunk valamennyien! Ha meg is próbálnánk leválni róla, hihetetlenül furfangos módszerekkel újra meg újra visszarántana bennünket. Mindezt pedig azáltal éri el, hogy mögötte ott áll az EGO, az, aminek és akinek hiszed, vallod, megéled önmagad, és ez nem adja meg magát egykönnyen.
Amíg a tudat nagyjából egészséges, mindez ritkán okoz komolyabb életvezetési gondokat. Amikor azonban meghatározójává válik a betegséghit (a fóbiáknál és a pániknál maradva), akkor ezt az ego mindenáron védeni igyekszik, mert a részévé vált. Az ego nem válogat jó és rossz között, egyszerűen óvja azt, ami az övé. Bár az ilyen személy szenved és sok módszert kipróbál a gyógyulásra, ez is az ego fennhatósága alatt valósul meg. A videóban szereplő hölgy betegségtudattal ment el a doktorhoz, így hallgatta őt és a javaslatait is valószínűleg ennek megfelelően kezelte volna. Tegyük fel, hogy az orvos a hagyományos módon fogadja, majd a hölgy hazamegy, betart mindent, amit a doktor előírt és úgy gondolja, halad a gyógyulás útján. Mindez rendben is lenne, ha ezt nem a régi tudatállapotába finoman beágyazva tenné. A probléma ott van, ha a terápiára való eljárogatást is szépen beépíti a betegségtudatába, annak részévé teszi, hozzáidomítja. Ebben az esetben tulajdonképpen ugyanabban a körben forog, mint a terápia előtt, miközben abban az illúzióban ringatja magát, hogy fejlődik.
Akkor hogyan képes az ember ebből az őrületből kilépni? Úgy, hogy megszakítja a kört. Kizökkenti a tudatát a jól bejáródott kerékvágásból. Abbahagyja!!! Leáll. Lelke legmélyéről szakad fel belőle a kiáltás, hogy elég volt. Nem csinálja tovább. Afféle katarzist él át. Erre a hétköznapi élet egyhangú keretei között ritkán vagyunk képesek, mert erőteljes érzelmi behatás szükséges hozzá. Egy jó nagy kijózanító pofon, ha úgy tetszik. Ahhoz, hogy az ember szembeszálljon a félelmeivel, hogy hatékonyan változtasson, általában valamilyen nagyobb érzelmi megrázkódtatás szükséges, amely kizökkenti a megrekedt, ám kényelmes állapotból.
A videóban szereplő doktor, bár látszólag semmit sem tesz pácienséért, valójában a legtöbbet teszi, amit egy segítő tehet: felhívja a figyelmét erre a lelki törvényszerűségre. Tudja, hogy a végső megoldás az, ha a fiatal hölgy kilép a betegségtudatra épülő életformából, hiszen amíg benne marad, a terápiát is ennek részévé teszi. Tudja, hogy akár drasztikus megnyilvánulásokkal is, de meg kell értetnie kliensével, hogy ő nem egy szerencsétlen beteg ember, aminek képzeli magát, hanem egy önmagáért felelősséggel tartozó és tenni tudó kompetens emberi lény. Ha ezt a páciens megérti és elfogadja, tovább lehet lépni a gyógyulás irányába, ha azonban nem, akkor a terápia csak látszateredményeket hozhat.
tényleg hatásos!!!!sokszor elég egy jó pofon hogy rájöjjünk nincs semmi baj….üdv Robi