A “stressz” szóhoz manapság kizárólag negatív képzeteket társítunk. Kellemetlen, feszítő, szorongató érzést kötünk hozzá, és igyekszünk minimálisra csökkenteni az életünkben. Ha orvosnál járunk, a gyógyszereink mellé gyakran megkapjuk a jó tanácsot is, hogy kerüljük a stresszt. Való igaz, hogy sok betegségünk hátterében ez áll, de nézzük meg egy kicsit közelebbről, hogy mivel is állunk szemben, mert a túlzott leegyszerűsítés félreértésekhez vezethet.
A stressz önmagában véve nem rossz, sőt, hasznos lehet számunkra. Tulajdonképpen szervezetünknek a vészhelyzetekre való reakciójáról van szó, amely kezdettől fogva adaptív jelentőséggel bír: őseinknél ez indította be a létfontosságú „harcolj vagy menekülj” válaszreakciót veszély esetén. A természet erőivel vagy a vadállatokkal szembe kerülő ősember csak úgy tudott életben maradni, ha a vészjelek hatására szervezetében különböző változások játszódtak le a perc törtrésze alatt. Ilyenkor hevesebbé vált a szívverése, felgyorsult a légzése, megfeszült az izomzata, és a szervezet spontán reakciója lehetővé tette, hogy a veszélyhelyzetre azonnal válaszolni tudjon.
Modern korunkban teljesen másféle veszélyek fenyegetnek bennünket, de az ősi fiziológiai reakció fennmaradt. A problémát az okozza, hogy míg a vad természeti viszonyok között élő elődeink mozgásban le tudták vezetni a feszültséget, addig a mai civilizált világ erre jóval kevesebb lehetőséget ad. Egy orvos, tanár, irodai dolgozó vagy gyári munkás nem teheti meg, hogy fut két kört a munkahelye körül, ha feszültnek érzi magát. A mozgásos levezetés lehetőségének hiányában pedig a szervezet feszültségi szintje tartósan magas maradhat, és az ember frusztrációt kénytelen átélni. Ez hosszabb távon a tehetetlenség érzését szüli, ami a szervezet heves stresszreakcióival társulva egészségkárosító hatású lehet.
Amikor a mai ember a stresszről beszél, akkor valójában a fent felvázolt, ún. distresszre gondol. Ennek lényege az a szorongató érzés, amit az energiák elakadása, bennrekedése okoz, hiszen a személy az adott szituációban valamiért nem képes a szervezete válaszreakcióinak megfelelően megnyilvánulni. Aki gyakran kerül ilyen helyzetbe, arra mondjuk, hogy „sokat kell nyelnie”. A stressznek ez a fajtája nemcsak kellemetlen, de káros is.
Van azonban egy jóval pozitívabb formája is, ez az ún. eustressz. Olyankor tapasztaljuk meg, amikor kellemes izgalom járja át testünket, lelkünket. A legnagyobb öröm hatására éppúgy felgyorsul a szívverésünk, megváltozik az izomtónusunk, mint veszély esetén, tehát valójában stresszt élünk át. Ez azonban kellemes, jóleső izgalom, és nem károsító feszültség. Ha például lázasan készülődsz a nyaralásodra, melyet egy távoli egzotikus szigeten fogsz eltölteni, akkor alig várod az indulást, a repülőutat. Ilyenkor eustresszt élsz át. Ha azonban félsz a repüléstől, de utaznod kell, akkor előre szorongsz, gombócérzéssel a torkodban gondolsz a közelgő repülőútra. Ebben az esetben distresszről beszélhetünk. Egyik sem nyugodt állapot, az izgatottság megélése szempontjából viszont óriási különbség van köztük. Ez a példa azt is jól szemlélteti, hogy a dolgok vagy események nem önmagukban váltják ki a stresszreakciót, sokkal inkább azok értelmezése a mérvadó, vagyis, hogy szubjektív megítélésünk szerint veszélyt jelent-e ránk nézve az adott szituáció, vagy sem.
Adaptív szerepe mellett a stressz színesebbé is teszi életünket. Hajtóerőt adhat, segíthet bennünket céljaink elérésében. Ha teljesen hiányozna a mindennapjainkból, akkor meglehetősen egyhangú és passzív életet élnénk. Sokszor szükségünk van bizonyos fokú nyomásra, kényszerítő erőre, hogy kimozduljunk a komfortzónánkból, és tegyünk önmagunkért, a jövőnkért. Valójában tehát a stressz pozitív jelenségként is felfogható, amennyiben arra utaló jelzésként értelmezzük, hogy ideje lenne változtatnunk az életünkön. Erről szól az a kis anekdota is, amikor két székely beszélget, miközben egyikük kutyája vonyít az asztal alatt. A vendég megkérdezi a házigazdát, hogy mi baja a kutyának. „Nyomja a szög” – mondja az eb gazdája. „És akkor miért nem megy arrébb?” – kérdezi ismét a vendég. „Mert még nem nyomja eléggé” – hangzik a válasz. Így vagyunk ezzel mi, emberek is. Sokszor szükségünk van bizonyos fokú nyomásra, stresszhatásra, hogy lépéseket tegyünk életminőségünk javítása érdekében.